Péntek éjfélig szankciómentesen beküldhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallása

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallások beküldésének határideje június elsején lejárt, azonban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ügyfélszolgálatára érkezett kimagaslóan sok megkeresés miatt a hivatal június 5., péntek éjfélig szankciómentesen biztosítja a bevallás és módosítás lehetőségét – közölte a Nébih az MTI-vel.

A kötelezettség az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére, így a vendéglátó létesítményekre is vonatkozik – figyelmeztet a hivatal. Az eddigi tapasztalatok szerint erről a területről számos vállalkozás nem nyújtotta még be a bevallását. A tájékoztatás szerint az ügyfelek gyors segítése érdekében a hivatal honlapján is megjelentette az ismétlődő kérdésekre adott válaszait.
A bevallási időszak lezárása után kezdődik a bizonylatok készítése, amelyek június végével letölthetők lesznek a bevallási felületről.
A felügyeleti díj megfizetése két egyenlő részletben történik. Az első részletet, a díj 50 százalékát július 31-ig, míg a másodikat 2016. január 31-ig kell átutalni a Nébih számlájára. A díjból befolyó összeget a hatóság az élelmiszerlánc-biztonság fenntartására, a hatósági-ellenőrzési feladatokhoz szükséges fejlesztésekre, beruházásokra fordítja, amelyről az országos főállatorvos minden évben beszámolót készít az Országgyűlésnek – közölték.

2015. június 2.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: