Piacra dobják a vezető nélküli autót

Sok film készült már, amely a jövőben olyan autókat mutatott be, amelyek vezető nélkül, önállóan vitték a megadott helyre az utasokat. Néhány éve még misztikusnak tűnt, de az idő előre haladásával és a technika fejlődésével egyre kevésbé tűnt hihetetlennek, s manapság – amikor szériafelszereltségként, akár önállóan is beparkolnak az autók – egyre kevésbé tűnt távolinak. Mostanra a jövő jelen lett, s előző számunkban már arról adhattunk hírt, hogy a Google az utcákon teszteli legújabb robotautóit, most arról számolhatunk be, hogy már piacra dobják a vezető nélküli autót.

Az év második felében piacra kerül a kínai Baidu által jegyzett, teljes mértékben kínai fejlesztésű vezető nélküli autó, amely minden szükséges teszten és próbavezetésen is túl van – jelentette be a vállalat.

Az autót magát nem a Baidu, hanem a vállalat tervei alapján hazai autócégek gyártják, a “kínai Google’’-ként is emlegetett internetes keresőóriás a járműt vezérlő technológiáért felel – fogalmazott Vang Csin vezérigazgató-helyettes. Vang Robin Li vezérigazgató szavait erősítette meg, aki hivatalosan nem jelentette be az időpontot, korábban csupán utalt a 2015-ös lehetőségre.

A vezető nélküli autót a legújabb technológiákkal szerelték fel, így az statisztikaelemzésre, hely- és iránymeghatározásra, sőt a Baidu Brain nevű, húszmilliárd paraméter tárolására alkalmas fedélzeti komputere révén bizonyos fokú “gondolkodásra” is képes lesz.

A mesterséges intelligenciának és fejlett érzékelő-rendszerének köszönhetően a Baidu autója képes lesz közlekedési jelzések értelmezésére, hangalapú utasítások követésére és az utak állapotának felmérésére is. Az adatok kielemzése után az autó maga dönt az optimális útvonalról és határozza meg a megfelelő sebességet. A legmagasabb fokú biztonság garantálására a jármű radart, lézert, kamerát és a Baidu térképes navigációs rendszerét, a Baidu Map-et is használja majd.

A cég – saját állítása szerint – teljes mértékben felkészült a jármű piaci debütálására, a szükséges próbateszteken is túl van, és az utakon is bizonyított már.

Az autók áráról egyelőre nem tudni, a Baidu mindezidáig annyit közölt: a fejlesztésre egymilliárd jüant, vagyis 46 milliárd forintot fordított, s vezető nélküli autók mellett ugyanilyen biciklik kifejlesztésén is dolgozik, amelyek szintén idén, év vége felé várhatók.

A Baidu nem az egyetlen kínai cég, amely az úttörő járművek fejlesztésében lát piaci lehetőséget: az e-kereskedelmi óriás, az Alibaba a sanghaji SAIC autóiban kísérletezik saját technológiáinak emberi beavatkozást nem igénylő hasznosításával.

 2015. június 9.

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: