Platánok energiája

Közel lakunk a Margitszigethez, így minden évszakban rendszeresen kijárunk oda gyönyörködni a természet csodáiban. Különösen közel állnak hozzánk az évszázados fák, a tölgyek, a kőrisek, és mindenekelőtt a platánok. Számunkra talán ez a fa testesíti meg a legjobban a szépség, a fenségesség, az időtlenség és az erő harmonikus egységét.

Szinte zarándoklatszámba megy minden alkalommal a régi kolostorromok közelében lévő „ikerplatánok” felkeresése: már látványnak is lenyűgözőek, hiszen több mint 40 méter magasak, törzsük kerülete közel 7 méter (ezek szerint legalább 250 évesek) és a magasban valósággal összeölelkeznek, mint a legendabeli Philemón és Baucis, az örök szerelmespár. (A mai napig nem tudtuk eldönteni, hogy melyik a Nő és melyik a Férfi). Ha szerencsénk van, éppen nincsen körülöttük senki, előbb az egyiket, aztán a másikat öleljük át – ketten sem érjük át a törzsüket – tenyerünk és homlokunk a kéregre tapad, talpunk szilárdan áll szorosan a törzs mellett. Rögtön érezzük, hogy mindenünket eltölti Földanya kifogyhatatlan energiája, olyannyira, hogy a testünk által befogadni képtelen mennyiséget rögtön le is kell söpörnünk magunkról, különben erős fejfájást, hirtelen vérnyomás-emelkedést okoz. De elég csak beállni a két óriás közé és kinyújtani a kezünket az általuk feltöltött levegőbe, és tenyerünk azonnal belevörösödik és lángolni kezd. Nem messze innen van egy három platánból álló kör, itt is hasonló vibrálást érezhetünk, ha lehet, még erősebbet, hiszen egy zárt teret alkotnak e fák.

A napsütötte szeptemberi hét végén ismét kimentünk erőt gyűjteni az előttünk álló nehéz feladatokhoz, hogy érezzük platánjaink áradását, az évszázadok alatt felhalmozott, újra és újra táplált erővel.

Göbölyös N. László