Remek formában a Pappas Auto!

Az AMTS Nemzetközi Automobil és Tuning Show megrendezése előtt két nappal a Pappas Auto is amolyan mini-expót szervezett a cég albertfalvai bázisán. Mercedesek, Jeepek, Fiatok, KIA-járgányok sorakoztak az aszfalton. Lóerőkben nem volt hiány…

Van mit ünnepelnie a Pappas-nak! 2017-ben 38,55 százalékos árbevétel növekedést értek el, úgy, hogy közben a társadalmi szerepvállalásról sem feledkeztek el, hiszen például a Gézengúz Alapítványt is támogatják. Ezen felül a társaság jelentős beruházásokat hajtott végre Magyarországon. Napjainkban nyolc, európai színvonalú kiszolgálást biztosító telephellyel rendelkeznek Pest-Budán. Ezek egyike az AMG Performance Center, ahol igazán különleges miliő fogadja a betérőt.

Csak néhány „csemege” ízelítőképpen: AMG GT 4-ajtós Coupé, Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ modell, az 510 lóerővel felvértezett Mercedes-AMG GLC 63S gépsárkány, illetve a Mercedes-AMG G63-as.

Amúgy Pécsett, Debrecenben, Szigetszentmiklóson és Zalaegerszegen is komoly fejlesztéseket tud felmutatni a cégcsoport. Ráadásul idén VIP Lounge helyszínt alakítanak ki Albertfalván, az angyalföldi Kárpát utcában pedig az S-osztály Lounge az aktuális attrakció. A Mercedes-Benz és Iveco haszongépjármű-szervize Fehérvárt gazdagítja. A legújabb KIA-szalon Szegedet.

A Pappas bevétele tavaly elérte a 99,5 milliárd forintot. Az értékesített járművek száma: 7747, amely 26,5 százalékkal magasabb az előző év forgalmánál. A palettán jelenleg 9 autómárka, és 13 szervizmárka található. A legnagyobb, 47,7 százalékos forgalmi növekedést a haszongépjármű-üzletág könyvelhette el, amely 2932 értékesített automobillal zárta az esztendőt. Személygépkocsi-fronton sincs ok a panaszra: 16,3 százalékkal növelték forgalmukat. Reinhard Leutgeb, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, a Pappas Holding Fiat Professional, DAF és IVECO márkákért felelős igazgatója szerint beigazolódott, hogy az egyértelmű, márkánkénti felelősök kinevezése és a világos feladat meghatározás a legjobb megoldás az ügyfelek és az importőrök számára is.

De hogy folytassuk a Pappas-féle autó-, avagy garázsmustrát: nos, része a szépséges kavalkádnak – egyebek mellett – az 510 lóerős Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio, az új Jeep Wrangler és Jeep Cherokee, a bődületes Jeep Grand Cherokee Trackhawk. A Kia palettájáról: a Stinger, az Optima SW GT, a Kia Cee’d, a Kia Cee’d SW, a Kia Rio GT. A Fiat-csapat is népes; része a Fiat 500 Collezione, vagy a Mirror 500-as modellcsalád.

Sz.Z.A.

2018.  03. 21.

 

 

 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: