Széchenyi hiteles bank-körkép

A Széchenyi hitel fantasztikus lehetőség, ami az elmúlt években többször elgondolkodtatott, viszont minden esetben sikerült más megoldást találni. Most megpróbáltam, ráfaragtam, mert rossz bankot választottam. Nem hittem el, hogy ez megtörténhet, mert akivel beszéltem, pozitív tapasztalata volt, ezért megkerestem több hazai bankot, náluk mire lehet számítani. Megdöbbentő! Nem gondoltam, hogy ennyire érdekes válaszokat kapok!

Nem vagyok a hitelek híve, de üzletemberként úgy gondolom, befektetés céllal megfontolandó. Úgy hozta a sors, hogy 2022. végén több olyan lehetőség adódott, amelyekbe a kedvező Széchenyi hitel segítségével érdemes lett volna belevágni, sőt arra találták ki. Két bankkal va­gyunk szerződésbe, mivel korábban a számlázó programot csak a MagnetBank által tudtuk hasz­nálni. Úgy gondoltam, a Takarékbanknál szá­mít, hogy 22 éve hűséges, problémamentes ügy­felük vagyok, ezért őket választottam – vesztemre! Nem túl nagy összeg, így nem is iz­gul­tam, de szerintem csúcsot döntöttem folyósítási időben és megalázó ügyintézésben.
Többszöri egyeztetés és – a digitalizálás ko­rá­ban meglepő módon – több kilónyi kinyomtatott papír kitöltése és aláírása után ellenőrizte a fóti Takarékban a segítőnk, majd időpontot egyeztetett a Dunakeszin található irodában a KAVOSZ képviselőjével. A hatalmas paksamétát 2022. november 5-én átadtuk a KAVOSZ mun­katársának.
1992-ben alapított cégünk 2000 óta működik a jelenlegi formában, soha nem volt problémánk. 2022-ben külön értesítést is kaptunk a NAV-tól, hogy a Hírnök Média Bt. a „megbízható adózó” minősítést kapta. Folyamatosan fej­lődünk, emelkedik a bevételünk, bármit vizsgálnak, pozitív, tehát nem bajban vagyunk, csak fejlődünk.
Akik már vettek fel hitelt, illetve azzal foglalkoznak, maximum egy-két hét átfutást jósoltak, de utánajártam, ha mégsem jön össze, több más le­hetőség is lenne. Ilyen háttérrel a tervezett üzleti lehetőségeket elindítottuk, erős egyhónapos rátartással tervezve.
Eltelt egy hónap, de érdeklődéseimre a „folyamatban” választ kaptam. Kiderült, hogy a KAVOSZ 2 nap után továbbítja az iratokat, ha minden rendben. Egy alkalommal újabb aláírásokra volt szükség és harmadszor is lemásolták az iratokat, majd e-mail-ben is kellett egy adag iratot aláírni, pótolni. Bosszantott a tehetetlenség és bizonytalanság, mert ha egy-két hét után elutasítanak, vagy tudok időpontot, semmi gond, tudom hova forduljak, jó a hitelképességem magánemberként és cégként is és nem túl nagy összegről van szó. A csúszás miatt, folyamatosan kellett átszervezni, mindent máshogy kellett megoldani, áthidalni, üzleti lehetőségeket elengedni, halasztani, ami jelentős kárt, vesz­teséget okozott.
Másfél hónap után már kivertem a balhét a központban – ami egyébként nem szokásom –, így valami elindult az ügyemben, viszont nem az ügyintézés, hanem a mindent jól megnézek és „belekötök folyamat”. Még egy aláírás személyesen és ismét lemásolták az iratokat, ez­után december 22-én még találtak hiányt, így ismét be kellett menni aláírni, majd 23-án még egy adag aláírnivalót küldtek, amit már elegendő volt interneten visszaküldeni… Plusz nyilatkozatot kellett tennem, hogy kiderítem miért van néhány nap eltérés a társasági szerződés 2017-es módosítása és a bejegyzés dátuma között, ami a cégkivonatban szerepel. Hi­va­ta­lo­san jóvá lett hagyva, tehát meg volt az oka és több mint 5 éve nem jelentett veszélyt senkinek, de most ezzel megrengett a többszörösen bebiztosított hi­telességem – vagyis szimpla találtam valamit, hogy belekössek és húzzam az időt. Mint kiderült az eltérés oka, hogy kértek egy egyszerű hi­ány­pótlást, amelynél a korábbi, eredeti időpontot határozták meg a létesítés dátumának.
Többszöri egyeztetés és összesen hét(!) ki­egé­szítés után – négyszer személyesen, háromszor e-mail-ben, amelyeket minden esetben(!) pár órán belül intéztünk is – december 23-án en­ge­délyezték a hitelt, de csak december 29-én írhattuk alá a szerződést. Reméltük, hogy ez azt jelenti hozzáférünk a pénzhez, de nem, mert még a biztosítónak is jóvá kell hagyni.
Január 2-án csörren a telefon, a takarékból kerestek… Hurrá! Vagy mégsem? A november 3-án kiváltott és 5-én átadott „NAV részletes nullás igazolás” lejár, tehát újat kell igényelni. Január 4-én reggel elküldve! Ezúttal viszont az igazolás elektronikus aláírása nem működött, amit könyvelőmmel karöltve egy nap alatt sikerült megoldani, mivel a küldésnél adódott technikai hiba.
2023. január 10-én, több mint két hónap ügyintézés – vagy annak hiánya – után, a 68. napon megérkezett a hitel…
…… A pontozott rész a gondolataim és a kiejtett szavak helye, amelyeket olvasóink fantáziájára bízok! Mint a fentiekből is kiderül, nyugodt ember vagyok és még ezek után sem sérült meg senki. Azért érdekelne, ki, vagy mi lehet az oka, hogy valaki mindig talált valamit, amibe beleköthetett és ennyire elhúzta az időt.
Nem elég, hogy nem kevés pénzt veszítettünk a karácsonyi időszakban, többek között kereskedelmi vonalon – ami cégünk másik profilja –, de rá kellett döbbennem, hogy nem mindennapi negatív csúcs szenvedőalanya voltam.

„Ügyem” kapcsán megfogalmazódott bennem néhány kérdés, amivel megkerestem több hazai bankot. Magam sem gondoltam, hogy ennyire érdekes válaszokat kapok:
Kérdéseink:
1. Átlagosan mennyi idő alatt bírálnak el egy Széchenyi hitelt (mennyi idő telik el a beadástól a pénz hozzáféréséig)?
2. Tudomásuk szerint, más bankhoz mérten önöknél gyorsabb, vagy lassabb az ügyintézés?
3. Mit tud tenni az ügyfél, ha túlzottan elhúzódik az ügyintézés?
4. Az elmúlt évben csökkent, vagy növekedett a Széchenyi hitel iránti igény önöknél?
5. Hány százalékot utasítanak el?
6. Az elutasításnak milyen okai voltak?

Elsőként – cikkünk alapjául szolgáló – Takarékbanktól kértünk válaszokat, hátha fény derült rá időközben ki hibázott, vagy „megnyugtatnak”, hogy természetes a többhónapnyi ügyintézés. Nos, a válaszból nem sokat tudtunk meg. Erre szokták mondani, nesze semmi fogd meg jól…
– Ahogy azt ön is tapasztalhatta, a Széchenyi-hitelek rendkívül népszerűek, az év utolsó heteiben is nagy az érdeklődés irántuk. Alapvetően elmondható, hogy tavalyhoz képest idén nőtt a keretjellegű hitelek igénye, de csökkent a beruházási hitelek iránti igény. Ennek oka, hogy a kiszámíthatatlanabb gazdasági helyzetben a vállalkozások érthető módon visszafogják beruházásaikat, növekszik viszont a forgóeszköz-finanszírozás iránti igény. A hitel átfutási ideje, beleértve a hitelbírálat időigényét is, nagyban függ az adott programtól és annak kereteitől, az igénylő vállalkozás árbevételétől, az igényelt hitel típusától (kártya, likvid-, beruházási hitel). A Takarékbank mindent megtesz annak érdekében, hogy ügyfelei mielőbb hozzájuthassanak az igényelt finanszírozáshoz, amit azonban lassíthat a beérkező kérelmek magas száma. A beérkezett kérelmek pontos számáról, valamint a folyósított/elutasított kérelmek arányáról a bank nem tesz közzé tájékoztatást.
– Az elutasítás leggyakoribb okai között szerepel, hogy a kérelem nem felel meg, vagy a konstrukciós előírásoknak, vagy pedig a bank belső, kockázati feltételek alapján felállított előírásainak.

A következő válaszokkal a Raiffeisen Bank Zrt. lepett meg:
1. Két tipikus ügyfélút létezik: az ügyfél rögtön a KAVOSZ irodában kezdi az ügyintézést, vagy a bankfiókban konzultál először a referensével. Ideális esetben kevesebb, mint 5 nap alatt egy Széchenyi kártya át tud futni, amibe beleértjük az átlagosan 2 napos jóváhagyási rész­időt is, és az azt követő szerződés folyósítási időket is. Az 5-7 napos ideális ügyfélút minden dokumentum rendelkezésre állása és 100%-ban pontos adatok megadása esetén igaz és a bankfiók rendelkezésre állása mellett a KAVOSZ irodák, illetve maga az ügyfél rendelkezésre állása is befolyásolják.
2. A Széchenyi kártyaprogram sajátosságai miatt csodák nincsenek. Mi a legrugalmasabb Széchenyi ügyintézésben hiszünk, hiszen minden ügylet részleteiben más és más, ehhez megfelelő referensi szakértelem kell és megfelelő háttérműveleti támogatás, illetve kapacitás. Erre mi az utóbbi két évben kifejezett figyelmet fordítottunk, éppen ezért is büszkék vagyunk a 3. helyezésünkre a Széchenyi program folyósításaiban.
3. Ha referensével rendszeres kapcsolatban van, akkor nem fordulhat elő ilyen. Amennyiben a re­fe­rens akadályoztatva van, gondoskodunk a he­lyettesítéséről akár a fiókvezető személyében is.
4. A jelentősen megemelkedett, változó ka­mat­környezet mellett az NHP kifutása után szinte kizárólag a Széchenyi hitelek jelentenek egy fix kamattal elérhető egyszámjegyű költséget jelentő megoldást a kisvállalati ügyfélkörben. Az igény 2022-ben jelentősen emelkedett, viszont elbizonytalanodást is látunk az ügyfelek egy kisebb részénél, ahol egyéb költségoldali problémák, lásd pl. energia, infláció, keresleti prob­lémák miatt maga az üzleti működés megkérdőjeleződhetett.
5. Ügyfeleinkről előzetesen kalkulált adatok alapján nagyon nagy valószínűséggel meg tudjuk mondani, hogy hitelképesek-e, ezért elutasításról a szó eredeti tartalmában igen ritkán beszélünk. A tanácsadási folyamatunk része hogy bármely hiteligényt összeegyeztessük a banki logikával.
6. A kapcsolt vállalkozásokat emelnénk ki, ezekre oda kell figyelni és érdemes egy, azaz egy darab házibankot választani a kedvező hitelbírálat érdekében.

Harmadikként a K&H Banktól érkeztek a válaszok:
1. A kérelem beérkezését követően az egyszerűbb, a vállalkozások likviditását biztosító ügyletek esetében átlagosan 2-3 hét, míg az összetettebb beruházási hitelek esetében 1 hónapnál több idő telik el, míg az ügyfél számára folyósításra kerül a hitelösszeg.
2. A Széchenyi Program meghatározott keretek és piaci gyakorlat mellett működik, így minden pénzügyi intézmény esetében hasonló folyamatra és átfutási időre számíthatnak a vállalkozások.
3. Az ügylet különböző fázisairól az ügyfelek számára tájékoztatást nyújtunk, kérdés esetén a banki tanácsadójukat, kapcsolattartójukat tudják keresni.
4. A Széchenyi Programhoz való csatlakozásunk óta azt látjuk, hogy a termék iránt kiemelkedően magas a kereslet. Esetünkben az SZKP MAX konstrukciókra több igénylés érkezett, mint korábban az SZKP GO! konstrukciókra vonatkozóan.
5. A program indulása óta átlagos elutasítási aránnyal dolgozunk. Az elutasítás arányát nagyban befolyásolja például a gazdasági környezet, vagy a szektorális kockázatok.
6. A döntés során több tényezőt is vizsgálunk, főleg a vállalkozások pénzügyi mutatóira és a működési múltjukra, jövőjükre alapozva hozzuk meg a finanszírozási döntéseinket.

Az OTP Banktól a követlező információkat kaptuk:.
1. A szabad felhasználású folyószámla és likviditási hiteleket, amennyiben a bírálathoz szükséges dokumentumok formailag és tartalmilag rendben vannak, átlagosan 5 banki munkanapon belül bíráljuk el. A pénzhez való hozzáférés attól függ, hogy az ügyfél mennyi idő alatt teljesíti a folyósítási feltételeket. Azok teljes körű teljesítése esetén, átlagosan 2 banki munkanapon belül az ügyfél részére megtörténik a folyósítás.
2. Nincsenek ilyen információink.
3. Ha a bírálathoz szükséges dokumentumok rendelkezésre állnak, nem fordulhat elő ilyen eset.
4. Tekintettel arra, hogy állami kamattámogatás kizárólag a Széchenyi hitelekre van, nőtt a kereslet iránta.
5. Azok az ügyletek kerülnek elutasításra, amelyek nem felelnek meg a bank hitelezési feltételeinek.
6. Valamilyen elvárt feltételnek nem felel meg a hiteligénylő.

A CIB Banktól az alábbi válaszokat kaptuk:
1. A 2022-es teljes évet nézve, a hiánytalan hitelkérelmi dokumentáció CIB Bank általi befogadását követően, átlagosan az ügyleteink körülbelül 80%-a esetében 4-5 nap alatt, a maradék 20% esetében pedig átlagosan 8-9 nap alatt született döntés. A jóváhagyást követően a hitel folyósítása az ügyletek közel 80 százalékánál 11 napot követően, a maradék esetben pedig átlagosan 14-15 alatt történt meg. A gyors átfutási időt segíti a teljesen digitális, integrált belső hiteljóváhagyási folyamatunk, mely sztenderd, hiánytalan ügyletek esetében rendkívüli módon lerövidíti a várakozási időt. Összetett, vagy hiánypótlást igénylő ügyletek esetében az ügyfeleinkkel mindenben együttműködünk, hogy közösen számukra is megtaláljuk a legjobb megoldást. A CIB Bank kollégái extra munkaórákkal is hozzájárultak ahhoz, hogy minden hitelképes ügyfelünk részesedhessen a rendkívül kedvezményes kamatozású forrásból. Büszkék vagyunk kollégáink és ügyfeleink együttműködésére, a kialakított partneri viszonyra.
2. Ugyan hivatalosan nincs ilyen piaci referencia adatunk, de az ügyfél visszajelzések alapján az átfutási időinkkel elégedettek a partnereink. Az elégedett ügyfeleink ajánlásainak is köszönhetően dinamikusan nőnek a kihelyezett volumenek, illetve a piacrészünk is, mely alapvető célunk a következő években is.
3. A CIB Bank minden esetben arra törekszik, hogy az ügyintézési folyamat minél gördülékenyebb legyen és így az ügyintézés a lehető legrövidebb idő alatt lezáruljon. A teljes folyamat során segítjük az ügyfelet, fogjuk a kezét: minden társaságnak dedikált ügyfél kapcsolattartója van, akivel pontról pontra végig beszéli az igénylő a folyamatot, elvárásokat, kéréseket. Nagyon fontos, hogy a jóváhagyási folyamat előre jól látható legyen, az ügyfél tudjon tervezni az átfutási idővel, a kért adat- és információszolgálattal, valamint a kondíciókkal. Mi valóban arra törekszünk, hogy a bankolás szerethető legyen és érdemi, valós hozzáadott értékkel bíró párbeszédek alakuljanak ki. Amivel az ügyfél ehhez jelentős segítséget nyújthat, az a Bank által kért adatszolgáltatási kötelezettség gyors teljesítése, hiszen a jóváhagyás során felmerülő kérdésekre megalapozott és alátámasztható válaszok a legfontosabbak a hitelbírálat során.
4. A CIB Bank a Széchenyi Kártya termékeket 2021-ben kezdte értékesíteni, azóta folyamatosan növekvő igényt tapasztalunk a termék iránt.
5. A 2022-s évet tekintve a nem teljesült hitelügyletek száma, amikor vagy az ügyfél vonta vissza valamely okból a kérelmét, vagy a CIB Bank utasította el azt, körülbelül 10% körül mozgott. Ritka az elutasítás, mert minden esetben arra törekszünk, hogy közösen találjunk megoldást és úgy strukturáljuk az ügyletet, hogy az megvalósulhasson. Amikor azonban nem találunk megoldást a finanszírozásra, azt igyekszünk gyorsan és egyértelműen kommunikálni.
6. Bankunk az érintett felek érdekében, a szabályozói, valamint a saját belső szabályzataink alapján minden igényt alaposan mérlegel, ezek alapján születik meg a döntés, adott esetben az elutasítás is.

Az UniCredit Bank válaszai:
1. A hitelbírálat átlagos átfutási idejét egyrészt a hitelügylet komplexitása, a hitel igénybevételének feltételei, fedezeti köre, illetve az esetleges dokumentációs hiánypótlás ideje is befolyásolhatja. Mindezeken túl a különböző ügyletekhez különböző döntési szintek kapcsolódnak, így egy egyszerűbb folyószámla-hitelkeret elbírálása természetesen jóval gyorsabb, mint egy összetettebb hitelkiváltási, vagy beruházási hitelé. Bankunknál a mikro-vállalati ügyfelek esetében (ahol jellemzőek a kevésbé komplex hiteligények és az alacsonyabb ügyleti értékek) az ügylet akár egy hét alatt eljuthat a döntésig. Nagyobb vállalati ügyfelek esetében ez a folyamat több időt vehet igénybe.
A döntést követően a kölcsön tényleges folyósításának dátumát befolyásolhatják a kötelezően előírt folyósítási feltételek, pl. az illetékes garancia-kibocsátó jóváhagyása, vagy to­vábbi szükséges dokumentációk az ügyfél ré­széről, stb.
2. Nincsenek konkrét információink a más bankok által alkalmazott átfutási időkről, de mivel a Széchenyi hitelprogram egységes keretfeltételeket ír elő a résztvevő bankok számára, így az egyes pénzintézeteknél az ügyintézés és az átlagos átfutási idő nagyjából azonosnak tekinthető.
3. Az ügyfél együttműködő hozzáállása segít leginkább abban, hogy az ügyintézés ne húzódjon el, tehát az ügyfelek azzal tudják gyorsítani a folyamatot, ha hiánytalanul teljesítik az adatszolgáltatást és a bank által kért információkat teljes körűen és gyorsan a bank rendelkezésére bocsátják.
4. Összességében egyértelműen növekedett az igény, darabszám és volumen tekintetében egyaránt.
5. Bankunknál nagyon alacsony volt az elutasítások aránya; az elutasítás oka legtöbbször az volt, hogy a hitelfelvevő nem tudott, vagy nem kívánt teljesíteni bizonyos feltételeket. A beadott hitelkérelmek kockázati okokból történő elutasításának aránya 1% alatti.

Meggyesi Gyula

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: