Tucson: tartja a formát!
Semmi különös, semmi meglepő – akár így is kezdhetném mondanivalómat a Tucsonról, de ez így nem lenne pontos, s nem is helyes. Maradjunk annyiban, hogy a Hyundai négykerekűje megnyerő kocsi, s hozza a formát, de nem akar többnek látszani annál, ami.
A Tucson nem mai szerzet. 2004 óta ismerjük a nevet, akkor gördült le az első modell a gyártósorról. A kompakt crossover kategóriába-kasztba sorolt gépezet már ekkor is élmezőnybeli versenyzőnek számított. (Szolgálati közlemény: ha azt halljuk, hogy: ix35, nos, akkor se gondoljunk másra…) Szóval, a Hyundainak „csak” tovább kellett haladnia a kitaposott ösvényen, elvben. Igen ám, de nem ritkán, épp ez a legnehezebb útirány.
Megújulni, de nem elszakadni a már beválttól, elfogadottól…
Nos, a Hyundai mind külcsín, mind belbecs dolgában eltalálta most az arányokat; megfelelően fejlesztett, jó irányt vett. A Tucsonnal Bécs felé tartva, volt, hogy bizony letértem a kijelölt útról, óvatosan bár, de „terepeztem” is a gépezettel. És meg se nyekkent. Nyílván a 172 milliméteres hasmagasság is hozzájárult a nyugodalmas teszteléshez, nem szólva a jól hangolt, stabil futóműről, a teherbíró kasztniról. Az aerodinamikai célú módosítások között említhetjük az első lökhárító légterelőjét, az A-oszlop csökkentett ívű görbületét, valamint az áramlástanilag optimalizált fenéklemezt.
A mai Hyundaiokban hasznos holmi még a Fejlett ívmeneti tapadásszabályozás (ATCC) is. A hajtóerőt a legjobb tapadású kerekekre átirányító nyomatékvektor-szabályozás révén, jobb kanyarvételi képességeket és fokozott menetbiztonságot garantálnak a járművek. A rendszer pontosan meghatározott erővel, aktívan fékezi az ívbelső hátsó kereket. Nekem az automataváltó is bejött, precíznek mutatkozott. A Tucson fogyasztásáért viszont nem rajongtam, igaz, túlzásokba nem esett.
Kiváló a kormánymű, így remekül, mindenféle pluszküzdelem nélkül íven tartható az egyébként nem kicsike, de persze nem is óriási koreai crossover. Amit „átjár”, meghatároz a technológia, a megannyi fontos, praktikus részlet a statikus kanyarfényszórótól a holttér-figyelőig, mégis valahogy az az ember érzése, hogy (még) ő vezet, hogy (még) van köze ahhoz az élményhez, amit – régiesen – autókázásnak nevezünk.
A dízelmotor pedig megfelelően munkálkodik. Nem esik túlzásokba; nem érdemes megtiporni a gázpedált, de rendben, csendben teszi a dolgát. Az autó abszolút egyben van! Nem zörög, nem neszezik a rögös magyar utakon. (A hengerűrtartalom: 1595 cm³.)
A komfortérzettel sincs gond, sőt. Nagy a láb- és fejtér, az ülések kellemetesek, a gerinctámasz és az aktív nyaktámasz elsőrangú. A műszerfal pofás, nincsen agyonbonyolítva a menü. A csomagtartó pótkerékkel 488 literes – kedvünkre variálható.
A Tucson játékra hív. Hiszen az intelligens elektromos csomagtér ajtó automatikusan felnyílik, amennyiben az érzékelők legalább három másodpercen át érzékelik a kulcs jelenlétét, így azután a játékos kedvű apukák és fiaik jedi-trükknek is felfoghatják mindezt…
Apróságnak tűnhet, de a finomságokra mindig vevő vagyok: a középkonzol oldalsó felülete műbőrrel lett behúzva, ami szép megoldás, gusztusos gesztus.
Szabó Zoltán Attila
2016. 06. 01.
