Vác és környékén még mindig megéri ingatlant vásárolni
Hazánkban az ingatlanárak 2018 óta folyamatos emelkedést mutatnak, azonban így is vannak olyan területek, ahol jóval kedvezőbb áron kínálják az ingatlanokat. A következőkben az Ingatlennet.hu statisztikai adatai alapján megmutatjuk, hogy milyen mértékben változtak a váci valamint a környékéhez tartozó ingatlanok átlagárai, amelyek még így sem számítanak drágának a Pest megyei ingatlanpiachoz képest.
Féláron is vehetünk családi házat
Mivel az elmúlt időszakban főként a családi házak árai emelkedtek, így az elemzésben is központi szerepet játszanak. Érdekes megfigyelni, hogy habár Budapest és Csörög települése csupán fél órányira találhatók egymástól, mégis számottevő különbség mutatkozik a családi házak áraiban, valamint azok változásában. Míg a Csörögön található családi házak esetében alig több, mint 300 ezer Ft/m² átlagár jellemző mind a tavalyi év második negyedévében, mind pedig az idei év azonos időszakában, addig Budapesten egy ugyanilyen típusú ingatlan 2021. második negyedévében átlagosan már közel 12%-kal többe került, mint a tavalyi év azonos időszakában. Látható tehát, hogy egy családi ház vásárlása során gyakorlatilag fele annyi költséggel is lehet számolnunk Budapest agglomerációjában, mintha fővárosunkban ejtenénk meg a vételt.
Egyre népszerűbb Budapest vonzáskörzete
A következőkben vizsgált települések a Budapesttől nagyjából 50 km-re lévő, Szobi járásához tartozó Nagymaros és a Váci járáson belüli Csörög, Sződ, Vác, illetve Sződliget. Az agglomeráció említett településeire való költözésre az utóbbi időben egyre nagyobb igény mutatkozik, hiszen főként a családosok számára ez nem csak egy nyugodtabb és biztonságosabb környéket jelent, de árkategóriában is lényegesen kedvezőbb fekvésű a fővárosi ingatlanpiachoz képest.
Nem mindegy, hogy mely településen vásárolunk ingatlant!
Fontos azonban megjegyezni, hogy a családi házak tekintetében 2020. második negyedévének átlagához képest az idei év azonos időszakára, habár mindegyik településen drágultak a családi házak árai, mégis lényeges különbség mutatkozik közöttük.
A Csörögön és Nagymaroson található családi házak kínálati árai idén a második negyedév átlaga alapján nem érték el a 350 ezer Ft/m² átlagárat, ami azt jelenti, hogy mind a kettő település esetében a drágulás mértéke jóval 10% alatt maradt a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel szemben például Sződ településén majdnem 500 ezer Ft-ig emelkedtek a családi házak átlagos négyzetméter ára, és ennek eredményeképp a vizsgált időszakok közötti legnagyobb eltérés is a sződi családi házak átlagos árában mutatkozik. Míg 2020. második negyedévét figyelembe véve átlagosan 400 ezer Ft. volt egy családi ház négyzetméter ára, addig ez az érték az idei év azonos időszakára valamivel több, mint 21%-kal emelkedett.
A Vácon eladásra kínált házak tavalyi 400 ezer Ft/m körüli stagnálása pedig idén átcsapott áremelkedésbe, amelynek eredménye 450 ezer Ft/m² lett.
Összességében tehát látható, hogy habár az áremelkedés szinte mindenhol bekövetkezett, mégis még mindig jobban megéri az agglomerációban keresgélni leendő családi házunk után, ha pénztárcabarát vételt szeretnénk lebonyolítani.