A 120 éves Harley Davidsont itthon is fesztiválhangulat várja

A Harley Davidson azon kevés márkák közé tartozik, amelynél teljesen fölösleges lépten-nyomon azt zengeni: hogy: „legendás!” Milwaukee büszkesége 1903-ban született, s már egy évvel később ezt pingálhatták a motorcsodákra: Number One. Azóta sincs másképpen, a Harley viszonyítási pont, életérzés, melynek itthon is megvan a maga tábora, akik április 15-én újra bedöngetnek a Hősök terére – „szezonnyitó gurulás” ürügyén.  

Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest tulajdonos-ügyvezetője az AMTS-parádén tartott sajtótájékoztatón örömmel újságolta, hogy a márka „tartja a formát”. – A felfutó hazai motoreladási trenddel megegyezően a Harley-Davidson eladások is emelkedtek az elmúlt évben, a márka nemzetközi szinten is jól teljesített – rögzítette, majd elárulta, hogy 2023-ban „a tavalyi 100 új motoreladás túlszárnyalása” a céljuk. A fejlődő és mind szélesebb körű budapesti szolgáltatások mellett fontos feladat a közösségépítés is – tette hozzá, az élmények megélésére az idén 120 éves márka pest-budai születésnapi megaparty-ja mellett, az Open Road – gondolat mentén szerveződő megannyi program is lehetőséget ad.

Persze a szezonnyitó gurulás az első programpont. Amit (május 17-től) követ az Open Road Weekend Győr – Budapest – Hatvan – Eger – Mezőkövesd – Lillafüred – Miskolc – Szerencs – Sárospatak állomáshelyekkel. Hankó szerint élménydús szezon következik Open Road Partyval, Open Road Tour „csapatással”, alkatrészbörzével, illetve a születésnap betetőzésének szánt Open Road Fan Zone programmal. – Szeretnénk tovább gazdagítani a motorozás amúgy is felemelő érzését – fogalmazott a Harley-Davidson Budapest, avagy: „A bázis” dirigense.

Nem mellesleg, az ünnepi hangulatnak mintegy megalapozva, az AMTS Harley-pavilonjában bemutatták a Pan Americát és a Breakout 117-est is, 2023 nagy újdonságát.

 Sz.Z.A.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: