A fiúk agya gyorsabban nő, mint a kislányoké
Modern képalkotó eljárások fotói alapján először készült el a babák agyának növekedési táblázata. Az emberi agy leggyorsabban a születés után növekszik, három hónap alatt eléri felnőtt méretének a felét – idézte a BBC hírportálja a JAMA Neurology című ideggyógyászati szaklapban megjelent tanulmányt.
A fiúk agya gyorsabban nő, mint a kislányoké – állapították meg a kutatók a fejlett képalkotó technikával készült felvételek alapján. Legnagyobb ütemben a mozgással kapcsolatos agyi területek nőnek, a memória területei lassabban.
A kutatók úgy vélték, ezek az adatok a fejlődési rendellenességek azonosítását – többek közt az autizmusét – is segíthetik.
Az orvosok évszázadokon át mérőszalaggal követték a babák fejkörfogatának növekedését, ebből következtettek az agy fejlődésére. Az átlagos gyarapodástól való eltérést ezután figyelemmel kísérték, mivel az fejlődési rendellenességre utalhat. A fejnek azonban többféle egyéni formája lehet, ezért a mérőszalagos mérések nem mindig pontosak.
A Kaliforniai Egyetem tudósainak vezetésével 87 egészséges baba agyáról készítettek felvételeket születésüktől három hónapos korukig.
A leggyorsabb változást, átlagosan napi egyszázalékos növekedést az első három hónapban tapasztalták. A 90 napos periódus végére az ütem 0,4 százalékosra csökkent. Az agy egyes részeinek átlagos növekedési pályáját azért érdemes rögzíteni, mert segít megérteni, hogy keletkeznek a korai zavarok – írták a kutatók.
Azt találták, hogy az agy mozgásirányítással összefüggő területe, a kisagy (cerebellum) növekszik a leggyorsabban, a három hónap alatt kétszeresére gyarapodott. Leglassabban a hippokampusz, a memória kialakulásában fontos szerepet játszó struktúra nőtt.
www.bbc.com