A Google az utcákon teszteli robotautóit

Nyártól az utcákra viszi a Google saját fejlesztésű robotautóinak legújabb verzióját, amelyekben azonban még lesz gáz- és fékpedál is lesz – jelentette be Chris Urmson projektvezető egy blogbejegyzésében.

Az internetkonszern tavaly mutatta be kis elektromos kétülésesének prototípusát. Ez még annyira kezdetleges volt, hogy a fényszórói sem voltak valódiak.

Az aktuális tesztverzióknak még leszerelhető kormánykerekük, gáz- és fékpedáljuk is lesz, a kaliforniai szabályok szerint ezek kötelezőek. Az autóban ülők vészhelyzetben így át tudják venni az irányítást. A jövőben azonban a Google lemondana ezekről a klasszikus alkatrészekről, robotautóinak irányítását teljesen a számítógépre bízná, ennek érdekében azonban lobbiznia kell az előírások módosításáért.

Az új prototípusok legnagyobb sebessége mintegy 40 kilométer óránként – írta Urmson. Ennél a sebességnél a légzsákot és a közlekedési szabályok előírta más biztonsági berendezéseket is kihagyhatták a járművekből.

A Google 2009-ben kezdett dolgozni robotautón, és a héten közzétett adatok szerint a hat év alatt mindössze 11 kisebb balesetnek voltak részesei a korábbi prototípusok, ám egyetlen esetben sem voltak az ütközések okozói.

A több mint húsz járműből álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon.

googleblog.blogspot.hu

2015. május 15.

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: