A Guns n’ Roses 17 év után visszatér Budapestre

Újra Guns n’ Roses-koncert lesz Magyarországon. A hard rock amerikai legendája tizenhét év után jön el Budapestre, új turnéja keretében július 19-én lép fel a Puskás Arénában.

Az új turné június 5-én Tel-Avivban indul, utána tizenöt európai állomás következik, majd augusztustól október közepéig észak-amerikai városokban játszik a GNR – közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.

Az 1985-ben alakult zenekar lemezeiből több mint 100 millió fogyott világszerte. A klasszikus felállás a kilencvenes évek közepéig dolgozott együtt, ezután a frontember Axl Rose vitte tovább a csapatot, amelybe 2016-ban tért vissza a gitáros Slash és a basszusgitáros Duff McKagan.

A stadionokat, fesztiválokat és arénákat magában foglaló új Guns n’ Roses-turné Európában érinti Spanyolországot, Belgiumot, Dániát, Norvégiát, az Egyesült Királyságot, Németországot, Svájcot, Olaszországot, Hollandiát, Franciaországot, Romániát, július 19-én Magyarországot, majd három nappal később a görög fővárosban fejeződik be. Az észak-amerikai állomások között olyan történelmi helyek szerepelnek, mint a bostoni Fenway Park vagy a chicagói Wrigley Field.

A rendkívül energikus, határozott élő fellépéseiről híres Guns n’ Roses 1987 és 1993 között megjelent valamennyi lemeze (Appetite for Destruction, GN’R Lies, Use Your Illusion I-II, The Spaghetti Incident?) hatalmas sikert aratott. Az Appetite… minden idők legsikeresebb amerikai debütalbuma lett, és volt olyan, hogy a Use Your Illusion két része állt az amerikai albumlista első két helyén. A November Rain klipje túllépte a 2 milliárdos nézettséget, a Spotify-on havonta átlagosan 24 millióan hallgatják a zenekart.

Visszatérő turnéjuk, a 2016-tól 2019-ig tartó a Not in this Lifetime… Tour minden idők negyedik legsikeresebb koncertsorozata volt több mint ötmillió eladott jeggyel.

A Guns n’ Roses-ban Axl Rose, Slash és Duff McKagan mellett Dizzy Reed és Melissa Reese billentyűs hangszereken játszik, Richard Fortus gitározik, Frank Ferrer pedig dobol.

A zenekar eddig két alkalommal lépett fel Magyarországon. Először pályájuk csúcsán, 1992 májusában (a Soundgarden és a Faith No More társaságában) a Népstadionban játszottak, tizennégy évvel később, 2006-ban pedig a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet (még Slash és McKagan visszatérése előtt), és máig sokan emlékeznek arra, hogy két és fél órás késéssel léptek színpadra.

Legismertebb számaikat mindkét alkalommal előadták, így jó eséllyel idén júliusban is elhangzik a Puskás Arénában a Nighttrain, a Mr. Brownstone, a Welcome to the Jungle, a November Rain, a You Could Be Mine, a Sweet Child o’ Mine, a Paradise City, valamint két emblematikus feldolgozásuk, a Live and Let Die (Wings) és a Knockin’ on Heaven’s Door (Bob Dylan).

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: