A könyvelés Mozaikjai
Sikeres vállalkozások sorozatunkban, most olyan tevékenységet mutatunk be, amely általában jelentősen hozzájárul a cégek sikeréhez, hiszen a könyvelés, illetve az azzal kapcsolatos feladatok és információk meghatározóak. Trembulyák Pétert a Mozaik T&P Számviteli Szolgáltató Betéti Társaság cégvezetőjét kérdeztük vállalkozásukról.
– Mikor indult a vállalkozás?
– A tulajdonosok és a munkatársak egy része már évek óta dolgozott együtt. 2017-ben határoztuk el, hogy közös vállalkozásban folytatjuk a tevékenységünket. Vagyis egy összeszokott csapat folytatta a munkát.
– Mik a célok, tervek?
– Az alap ötlet az volt, hogy az ügyfelek olyan kiszolgálást kapjanak, ami nagyon rugalmas és ezzel elősegítse, hogy csak a saját tevékenységükre kelljen figyelniük. Azt tűztük ki célul, hogy a szolgáltatásunk ne csupán a könyvelésre terjedjen ki, hanem a vállalkozások fejlődési pályáját figyelembe véve, tervezzük meg és válasszuk meg a legkedvezőbb módozatokat, és ehhez biztosíthassuk a megfelelő számviteli, adó-tanácsadói és jogi hátteret. Le akartuk venni a terhet a partnereinkről, ezért a figyelmünk középpontjába a tanácsadást és a tervezést állítottuk. Mindig törekszünk arra, hogy megtaláljuk az ügyfél karakteréhez viszonyított optimális megoldást.
– Miért éppen ez lett az elnevezés?
– A hatékony és sikeres vállalkozások menedzseléséhez, elengedhetetlen, hogy a cégek több területen is magas szintű munkát végezzenek, hiszen nem csak a saját tevékenységük ellátását kell professzionálisan végezniük, de a vállalkozás menedzselés, a pénzügyek, és a adózási teendőiket is hibátlanul kell végezniük. Ehhez igyekszik cégünk minél nagyobb segítséget nyújtani, hogy minden mozaik a helyére kerüljön, és partnereink hatékonyan működhessenek.
– Mi az amiben, úgy érzi, többet tudnak nyújtani másoknál, illetve a konkurenciánál?
– Amiben többet nyújthatunk, az a hatékony, ügyfélbarát kiszolgálás, a tervezés, és a rugalmasság. A rugalmasságot igen nagyra értékelik a partnereink. Fontos, hogy a cégek vezetői gyors kiszolgálást kapjanak, akár azonnal is, ha szükséges. A másik fontos dolog, aminek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, az a tervezés, és a tanácsadás. Figyelemmel követjük partnereink fejlődését, és tanácsadások keretében, felhívjuk a figyelmet, hogy a cég életében esetlegesen bekövetkező változások, beruházások, módosulások, hogyan hatnak a vállalkozás pénzügyi, számviteli, adózási környezetére. Ilyen esetben tanácsot adunk arra vonatkozóan, hogy a fejlődési pálya töretlensége esetén milyen változtatások válnak indokolttá a cég életében.
– Hányan dolgoznak?
– A cégnél 4 kolléga segíti partnereinket.
– Ha most kellene dönteni, akkor is elindítaná a vállalkozást?
– Természetesen, ha most kellene döntenem, akkor sem haboznék, a vállalkozás elindításával kapcsolatban. Egyetlen dolgot csinálnék a mostanitól eltérően, hogy hamarabb hoznám meg ezt a döntést.
– Van, amit máshogy csinálna, mint korábban?
– Szerencsés és sikeres volt a cégindításunk, ezért nem változtatnék semmin, azt hiszem jó úton haladunk, és jelenleg ott vagyunk, ahol kell.
– Mik a távolabbi tervek?
– Szeretnénk tovább bővíteni a személyi állományt és az ügyfélkört a cégnél. Az öt-hat fős munkavállalói állományt tekintjük célnak, ennél a létszámnál a szabadság, vagy betegség esetén a kollégák sokkal könnyebben meg tudnák oldani a feladatokat, még az ÁFA, vagy a járulék bevallási időszakokban is, ami ebben a szakmában a legnagyobb munkaterhet jelenti az irodában. Jelenleg is tervezzük az iroda további bővítését, amelynek első ütemét most fejeztük be.
Dolgozunk egy olyan anyag kialakításán, ami az induló egyéni és társas vállalkozások munkáját segíti az első néhány évben, míg működésük, illetve a vállalkozásuk mérete eléri a tervezett célt. Ezekkel a partnereinkkel kifejezetten egy kolléga fog foglalkozni az irodában, aki telefonon és e-mailben értesíti a „kezdő” vállalkozókat, a közelgő kötelezettségeik teljesítésére, illetve segít ezek végrehajtásában, akár személyesen, akár elektronikusan. Hiszünk benne, hogy egy cég életben is az első lépések megtétele a legnehezebb, ehhez kívánunk a lehető legtöbb segítséget nyújtani.
– Szabadidő, Család, hobbi…?
– A párommal egy-két éven belül tervezzük az első gyermekünket, később néhány év múlva még egyet. Azért ezzel kezdtem, mert számtalan hobbim, elfoglaltságom van, de azt hiszem, ezeket csak a gyerekek megszületésig tudom majd csinálni. A párommal hat éve élünk együtt, és idén került sor az eljegyzésre. Az esküvőt pedig 2019 nyarára tervezzük. Az esküvő után – mivel reméljük, utána jön is majd a gyerek –, nem sok időm marad majd a horgászatra, kenuzásra, illetve az amerikai futballra, amik a legkedvesebb időtöltéseim.
M. Gy.
Céggel kapcsolatos információk ITT