A lakosság 34 százalékát érte már kár építkezésnél kontár munka miatt

Magyarországon a lakosság 34 százalékát érte már kár építkezésnél kontár munka miatt, az okozott kár átlagos értéke egy emberre vetítve 753 320 forint volt – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője online sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a Mapei Kft. augusztusban reptezentatív felmérést készített a lakosság körében 2248 ember bevonásával. A kutatás arra szolgált, hogy megállapítsa, a megrendelők mennyire bíznak az építőipari szakemberekben, illetve arra, hogy a megrendelőknek mekkora kárt okoztak a nem hozzáértő szakemberek.

Markovich Béla közölte, területi eloszlásban az országban a legtöbb kontár munkát Budapesten és Közép-Magyarországon jelezték, itt a válaszadók 41, illetve 40 százaléka mondta, hogy valamilyen építőipari munka miatt szenvedett már kárt, ennek értéke pedig meghaladta a 900 ezer forintot. A lista másik végén Dél-Dunántúl áll, ahol a megkérdezettek 28 százaléka számolt be kontár munkáról, átlagosan 368 690 forint értékben.

Markovich Béla elmondta, a felmérés egyúttal az Építőipari Bizalmi Index megalkotására is szolgált, amely azt mutatja meg, mennyire bíznak a megrendelők a szakemberekben, mennyire elégedettek a munkájukkal. A kutatásban résztvevők azt értékelték, hogy az egy éven belül náluk dolgozott építőipari szakemberek milyen munkát végeztek, 5 csillagból állt a skála, amely a kontármunka és a mestermunka között alakult. A megkérdezettek visszajelzései alapján ez az index országosan 3,53 csillag lett, ami a Mapei Kft. ügyvezetője szerint nem annyira rossz, viszont úgy vélte, az építőiparnak ennél sokkal többet kell nyújtania.

Országosan ez az index Budapesten és Pest megyében lett a legalacsonyabb (3,32), míg a legmagasabb (3,98) értéket Tolna megyében mérték.

Markovich Béla mindezt azzal magyarázta, hogy a fővárosban csoportosul a legtöbb szakember, itt valósul meg a legtöbb építőipari munka, ezért valószínű, hogy itt több hiba is előfordul.

Közölte, az Építőipari Bizalmi Indexet szakmákra is lebontották, a legmagasabb értékelést a villanyszerelő (3,95), a víz- és gázszerelő (3,78), gépész (3,75), a bádogos (3,75) és a festő (3,71) kapta, a legalacsonyabbra (2,89 csillag) pedig a generálkivitelezők munkáját értékelték.

Markovich Béla szerint a generálkivitelezőkkel szembeni alacsony bizalom oka, hogy őket terheli minden szakterület legapróbb hibája is. Ezzel szemben a villanyszerelők pozitív megítélésében szerepet játszhat, hogy az esetleges hibás teljesítés gyakran észrevehetetlen egy laikus megrendelő számára, hiszen ha van áram, a munka jó.

MTI 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: