A mesterséges intelligencia piaci versenyre gyakorolt hatásait vizsgálják

A mesterséges intelligencia piaci hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); miután úgy vélik, hogy az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, ezért a nemzeti versenyhatóság előre feltérképezi a kockázatokat – közölte az MTI-vel a versenyhivatal.

Ismertették, a mesterséges intelligencia (MI) már jelenleg is hatással van a fogyasztók mindennapjaira, sokszor úgy, hogy nem is tudnak róla. Az MI-alapú eszközök gyors fejlődésével és a már meglévő digitális szolgáltatásokba való beépítésével a technológia hamarosan meghatározó részévé válhat a magánszemélyek és vállalkozások mindennapjainak és idővel akár az államigazgatásnak is. Az MI-alapú technológia további fejlesztése és jogkövető, tisztességes alkalmazása gazdasági és társadalmi előnyökhöz járulhat hozzá, azonban jelentős kockázatokat is rejt magában – hívták fel a figyelmet.

Az MI-alapú technológiához szükséges rendkívüli erőforrásokkal csak a legnagyobb technológiai óriásvállalatok rendelkeznek, ez a lépéselőny pedig a jövőben torzíthatja a piaci versenyt a digitális ágazatokban – írták. További problémaként említették, hogy az MI-alapú technológia kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, a digitális térben ugyanis számos olyan adatgyűjtési és reklámozási gyakorlat van jelen, melyek veszélyesek lehetnek a fogyasztókra. A mesterséges intelligencia alkalmazásával a vállalkozások új szintre emelhetik a fogyasztók adatainak gyűjtését, felhasználását, valamint a „sötét mintázatok” és a személyre szabott reklámok alkalmazását. Kiemelhető példája ennek a kockázatnak a chatbotok működése, amelyeknél a fogyasztó nincs tisztában azzal, hogy a válasz, amelyet a mesterséges intelligenciától kapott hiteles forráson alapul, vagy fizetett promóció eredménye – írták.

Hangsúlyozták: a magyar versenyhatóság kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon – emlékeztettek.

A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, illetve 2023-ban eljárást indított a Microsofttal szemben, amiért valószínűleg nem tájékoztatja megfelelően a felhasználókat a mesterséges intelligencián alapuló chat-funkcióval kiegészített keresőjének egyes tulajdonságairól. A GVH november végén zárta le a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el – ismertették.

A technológiai óriásvállalatokkal szembeni eljárásokban egyre gyakrabban jelenik meg a mesterséges intelligencia kérdésköre is, így a most indított piacelemzés a versenyhatóság hatékony versenyfelügyeleti tevékenységét is támogatja – írták.

A piacelemzés vizsgálati lépéseit, ütemezését és egyéb részleteit tartalmazó hirdetmény a Gazdasági Versenyhivatal honlapján érhető el.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: