A Sziget egy nagy cirkusz!
Ha létezik a Sziget Fesztiválon valamiféle állandóság, biztos pont, ahová a már egyre kisebb számban szigetelő „őslakók” újra és újra ellátogatnak, ám a jelenkor (sokkalta nagyobb számú) fesztiválnépe is elzarándokol: a cirkuszsátor. De mi vár itt ránk 2023-ban?
A Cirque du Sziget a megszokott helyén üzemel majd; „az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók” – informált a Sziget sajtóiroda. A Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően idén két cirkusziskola növendékei is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A tavaly elmaradt guineai Amoukanama Circus FA című produkciója a külső színpadon lesz látható minden nap. Mivel tavaly beválogatták őket az America’s Got Talent programjába, ezért idén tesznek eleget a Sziget meghívásának. A másik cirkusziskola, a Baross Imre Artistaképző János vitéz-adaptációja pedig a sátor programját nyitja.
Az ukrajnai háború elől a helyi cirkusziskolák hallgatói részben Budapestre, illetve részben Prágába menekültek. A prágai Cirk La Putyka társulat vállalta a hozzájuk menekült fiatal akrobaták és növendékek művészeti képzését. A Boom Vol. 2. című előadásban cseh és ukrán fiatalok közösen lépnek színpadra, szakmai tudásuk bemutatása mellett pedig személyes történeteiket, tapasztalataikat is megosztják a nézőkkel.
A kanadai Cirque Alfonse társulatát nem kell bemutatni a Sziget közönségének, hiszen harmadszor térnek vissza ide. Animal című darabjukból nem fog hiányozni a humor. A formáció érdekessége, hogy egy család! A sátor programját minden éjszaka a világhírű ausztrál társulat, a Circa zárja a Humans 2.0 előadásával. A társulat vezetője, Yaron Lifschitz az emberi test vélt korlátait megcáfolva hozza ki a maximumot az akrobatákból.
A sátorban futó előadások közötti idősávokban a külső színpadé a főszerep, ahol fellép a francia Das Arnak társulat három női akrobatája, akik az ősi kínai technika, a hajon függés műfaját mutatják be. Ugyanitt lesz látható az argentin manoAmano társulat kínai rudas előadása is. Talán az egyik leglátványosabb előadás idén a marokkói Cirque Colokolo Chouf Le Ciel előadása lesz, melyben az akrobatika mellett a zsonglőrködés és a hip-hop tánc is fontos szerepet kap tradicionális és elektronikus zenei kísérettel.
SZZA