A Tiffany kínálatában megvalósult az álom luxuskivitelben

A New York-i Tiffany ékszerbolt kávézót nyitott, ahol az Álom luxuskivitelben című film hangulatát kívánja megidézni.

Az Audrey Hepburn főszereplésével készült, 1961-ben bemutatott amerikai romantikus film eredeti címe ugyanis Breakfast at Tiffany’s vagyis Reggeli a Tiffanynál, s a manhattani Ötödik sugárúton lévő nagyhírű és méregdrága ékszerbolt a film főszereplőjének kedvenc helye.

A világ talán leghíresebb ékszerüzletét 1837-ben alapította a Connecticut államból New Yorkba érkező Charles Lewis Tiffany. A bolt 1940 óta kínálja portékáit jelenlegi helyén, az Ötödik sugárút és az 57. utca sarkán. A nagyvilág számára igazán ismertté a film tette, amelynek címében szerepel. Olyannyira, hogy amikor 1987-ben a cég az alapításának 150. évfordulóját ünnepelte, a jubileum tiszteletére megjelent könyv bevezetőjét Audrey Hepburn írta.

A négyemeletes luxusbolt legfelső emeletén november óta elegáns és ugyancsak nem olcsó kávéház is várja a Tiffanynál reggelizni óhajtó kuncsaftokat. A Tiffany Blue Cafénak elnevezett kávézóban persze nemcsak reggel lehet fogyasztani. A kékre festett falak között kék bútorok várják a luxusra vágyókat, akiknek a kávét is kék pohárban szolgálják fel.

A reggeli Tiffanynál egyébként 29 dollárba, átszámítva csaknem 7800 forintba kerül; ehhez egy csésze kávé és egy kifli jár, és választható mellé vagy egy avokádós pirított kenyér vagy egy lazacos szendvics.

 

2017. november 11.

Járai Judit, az MTI tudósítója

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: