Anyám Lánya Tortaműhely

Sikerrovatunk létrehozásánál elsősorban olyan vállalkozások bemutatása volt a cél, amelyek valamiért különlegesek, érdekesek. Az Édesség ház Kft. cégnévvel működő Anyám Lánya Tortaműhely elnevezések önmagukban mindent elmondanak a vállalkozásról, a tevékenységről és annak családi jellegéről. Honlapjukon pedig megtalálhatjuk a kreatív tortakülönlegességeket (kislányoknak, nagylányoknak, kisfiúknak, nagyfiúknak, esküvőre…), amelyek önmagukért beszélnek.

 Korcsok Kitti tulajdonost, a cég kitalálóját és tortadekoratőrét faggattuk a vállalkozásról, illetve arról, hogyan jött az ötlet. 
– A vállalkozás 2016-ban indult, amikor még csak házi készítésű tortákat csináltunk az ismerőseinknek, barátainknak.

– Mi volt az alapötlet? Miért éppen ezt a területet választotta?
– Édesanyám cukrász, így a sütés szeretete mindig is jelen volt az életünkben, nem volt olyan hétvége, amikor kimaradt volna otthon. Néhány éve készítettem a születésnapjára egy különleges díszítésű tortát, ami felkerült a közösségi hálóra, így többen is látták az alkotást. Barátaink, ismerőseink megkerestek egy-egy alkalommal, hogy készítenénk-e nekik is tortát. Amikor már heti 4-5 ismerősünk gondolta azt, hogy szüksége lenne a tortánkra, elgondolkodtunk, hogy erre alapozzuk a jövőnket és másoknak is örömet szerezzünk a különleges tortákkal. Vállalkozást alapítottunk, műhelyt terveztünk és építettünk. Megszereztük az engedélyeket, és elkezdődött az „édes élet” a műhelyben. A tortás rendelések alkalmával megszerették az ízeinket, és többen jelezték, hogy szívesen vennék, ha az alkalmi rendeléseken túl, egy-egy szelet süteményt is vásárolhatnának. Indulásunk után alig egy évvel, megnyitottuk boltunkat is, így most már minden nap, több mint 25 féle süteménnyel várjuk a hozzánk betérőket.

– Hogyan jött a névválasztás?
– Anya és Lánya dolgozik együtt és szerettük volna, ha az elnevezés is minket tükröz és azt, hogy kedves, otthont idéző a vállalkozás. Reméljük, hogy ez így is sikerült.

– Miben érzi a vállalkozást egyedinek, különlegesnek?
– Talán az egyediségünkben rejlik a különlegességünk. Próbálunk minden igényt kielégíteni, egy-egy torta tervezésével akár órákat is eltöltünk, hogy illeszkedjen az alkalomhoz és az ünnepelt egyéniségéhez. Minden terméket minőségi alapanyagokból állítunk elő, úgy ahogy azt annak idején megálmodták. A vajas süteményekben vaj van, a tejszínhab pedig tejszínből készül. Kollégáink törik a tojást, válogatják a gyümölcsöket. Mivel családi vállalkozás vagyunk, és szeretjük, amit csinálunk, így minden torta szívvel lélekkel készül és szeretve van. Ezt érzik a visszatérő vendégeink a süteményekben, tortákban.

– Hányan dolgoznak? 
– Jelenleg a műhelyben a vezető alatt két dolgozó tevékenykedik, míg a Sütiboltban szintén két dolgozónk váltja egymást.

– Ha most kellene dönteni, akkor is elindítaná a vállalkozást?
– A válaszom határozott IGEN!

– Van, amit ennyi tapasztalattal máshogy csinálna, mint korábban?
– Nehéz kérdés, mert mindig lehet másképp csinálni, lehet jobban, rosszabbul, sikeresebben… kis gondolattal indult a cég, nagy álom volt és most működik. Sokszor ennek az öröméből is merítkezünk egy-egy nehezebb nap után. Talán lehetne gördülékenyebb a termelés, talán lehetne még egyedibb a tortadekorálás, talán lehetne nagyobb marketing tevékenységet folytatni, de egy biztos, ennél jobban szeretni a munkánkat nem tudjuk.

– Mik a távolabbi tervek?
– Tervek… igen azok mindig vannak, sokszor anyukám már a fejét fogja, amikor újabb gondolatot dobok be… mindenképpen lesz egy műhelyköltöztetés, mert a mostani már kicsinek bizonyul. Oda szeretnénk már több dolgozóval hadrendbe állni, tervezzük, hogy partnerkapcsolatokat építünk ki olyan kereskedelmi pontokkal, vendéglátóegységekkel, akikkel sikeresen tudunk együttműködni. Szeretnénk egy új, frekventáltabb helyen lévő boltot, hogy még több embernek édesítsük meg a napjait.

– Szabadidő? Család?
– Szabadidő nincs… Család van! Amikor a nagyobbik kisfiam volt 2 éves, akkor indult a történetünk a tortakészítéssel. Ő már 5 éves nagyfiú, hamarosan iskolába megy. Közben gyarapodott a család egy újabb legénnyel, aki most töltötte a fél éves kort. Anyukám egyedülálló, sokat dolgozik a sütibolt sikeréért. Mindig mondom neki, hogy a lisztes és cukros zsákok közül nem fog előlépni a nagy Ő.

Elérhetőségek:
Cukrászda: 2000 Szentendre, Pásztor utca 35.
Telefonszám: 06-30-168-0938
E-mail: rendeles@webtorta.hu
Honlap: www.webtorta.hu
Facebook: https://www.facebook.com/webtorta

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: