Áttetszővé tudják tenni a bőrt és láthatóvá a belső szerveket

A kaliforniai Stanford Egyetemen dolgozó dr. Zihao Ou és csapata egy olyan eljárást fedezett fel, amely ételfestékkel átmenetileg áttetszővé teszi a bőr-, izom- és kötőszöveteket. A kutatók egy széles körben használt ételfestéket alkalmaztak, amellyel anélkül tudták vizsgálni az egerek belső szerveit és érhálózatát, hogy sebészi beavatkozásra lett volna szükség.

A módszert először friss csirkemellen próbálták ki. Miután sikerrel jártak, a festéket egy egér hasára kenték fel, és vörös fény segítségével a bőrön keresztül láthatóvá váltak a máj, a belek és egyéb szervek. További tesztek során az egér fejbőrét borotválták le, hogy megvizsgálják az érhálózatot, amely szintén jól láthatóvá vált. Az eljárás különlegessége, hogy a festék hatása csak addig tart, amíg azt le nem mossák.
Az eljárást eddig még nem tesztelték embereken, de a felfedezés ígéretes lehet az egészségügyben. Segíthetne például a sérülések gyorsabb felderítésében, könnyebbé tehetné a vérvételt vagy az infúzió beadását, sőt, akár a daganatok azonosításában is jelentős szerepet játszhatna.

Hogyan működik az eljárás?

Amikor a fény áthalad egy szöveten, a szövet struktúrája miatt szétszóródik, és minden típusú szövet különböző módon töri meg a fényt. Ezért amikor a fény különböző szöveteken keresztül halad, folyamatosan változik annak iránya.
Egy átlagos festék réteget képezne a szöveten, visszaverve a fényt, azonban a kutatók által használt tartrazin (E102) pont az ellenkező hatást váltja ki. Ez a festékanyag lehetővé teszi, hogy a fény kevésbé szóródjon szét a szövetekben, így az mélyebbre tud hatolni. A módszer vörös fénnyel működik a leghatékonyabban, mivel ennek a színnek a fizikai tulajdonságai miatt képes a legmélyebbre behatolni a szövetekbe.
Bár az eljárás biztató, további tesztekre van szükség, különösen a biztonságosság tekintetében. Egyelőre nem világos, hogy a festék szövetekbe történő injektálása okozhat-e mellékhatásokat.


(Forrás: The Guardian)

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: