Átverte egy 17 éves diák a Twitter hitelesító mechanizmusát

    Hitelesnek ismerte el a Twitter egy nem létező republikánus politikus fiókját: egy amerikai tinédzser unalmában hozta létre a profilt, amely azt hirdette, hogy tulajdonosa kongresszusi mandátumért száll versenybe a 2020-as amerikai törvényhozási választásokon.

A Rhode Island-i Andrew Walz néven futó fiókot a Twitter ellátta azzal a kék színű pipával, amellyel azt jelölik, hogy a profil hiteles, valóban az az ember áll mögötte, akinek mondja magát. Ilyet kapnak a szenátusi, illetve képviselőházi helyekre pályázó politikusok profiljai is azzal a nyíltan vállalt céllal, hogy így segítse az embereket megbízható forrásból tájékozódni a választások előtt.

A CNN hírtelevízió elérte azt a 17 éves New York-i fiút, aki a hamis fiókot létrehozta. A középiskolás diák elmondta: az álprofillal tesztelni akarta, hogy a Twitter mennyire megbízhatóan és hitelesen működik a választással kapcsolatos hírek kezelésében.

A fiú elmondása szerint a karácsonyi szünetben unatkozott, és nagyjából 20 perc alatt létrehozta az áljelölt weboldalát, és további öt perc alatt pedig nyitott egy hamis Twitter-fiókot a nevében. Az általa kitalált jelölt fényképét egy olyan oldalról töltötte le, amely mesterséges intelligenciával hoz létre valódinak tűnő képeket nem létező személyekről.

A kék színű pipa a Twitter védjegye, és később a Facebook is elkezdte alkalmazni. Ismert újságírók, politikusok, kormányzati ügynökségek és vállalatok oldalaira helyezik el, azzal a céllal, hogy jelezzék az adott profilok hitelességét. Erősen megkérdőjelezi azonban a Twitter felkészültségét, hogy a hitelesítő jelzést egy 17 éves fiatal által, jelentősebb ráfordítás nélkül létrehozott oldal is könnyedén megkapta – mutatott rá a CNN.

A Twitter egy szóvivője nemrég úgy nyilatkozott: a legrosszabb, ami a vállalattal történhet, ha olyan személyt hitelesítene, aki valójában nem is jelölt.

Andrew Walz fiókját a Twitter azóta törölte.

MTI

Megosztási lehetőségek