Az állam két OKJ-s szakma megszerzését is támogatja

Szeptembertől még többen kaptak esélyt arra, hogy piacképes végzettséget szerezzenek – a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: az állam már nemcsak egy, hanem két OKJ-s szakma megszerzését is támogatja, ha a tanulmányokat az iskolarendszerben végzi a tanuló.

    Odrobina László, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a hellokarrier.hu portálnak elmondta: aki a felsőoktatásban diplomázott, ám eddig OKJ-s szakképesítést nem szerzett, két szakmát tanulhat az iskolai rendszerű képzésben, teljesen ingyenesen, állami forrásból. Hozzátette: a tanfolyami keretekben szerzett OKJ-s végzettség nem számít bele a két ingyenes szakmába.
    A helyettes államtitkár közölte: a képzés munka mellett, esti vagy levelező tagozaton végezhető el, az oktatás két évig tart.
    Odrobina László kiemelte: a kormányintézkedés nem minden szakképesítésre vonatkozik, csak az OKJ-ban szereplő 650-ből mintegy 300-ra. Hozzáfűzte: nem lehet állami pénzen beiratkozni a jellemzően 100-300 ezer forint közötti összegbe kerülő OKJ-s tanfolyamokra sem, ahol fél-egy év alatt szerezhető meg ugyanaz a végzettség.
    A helyettes államtitkár elmondta: aki nem estin, hanem nappali tagozaton végezné el az iskolarendszerű OKJ-t, az eddigi 21 éves kor helyett 25 éves korig jelentkezhet, ez a választási lehetőség általános érettségi után, sikertelen egyetemi felvételi esetén, az egyetemet, a főiskolát idő előtt elhagyóknak, frissdiplomásként sikertelen elhelyezkedés esetén áll fenn. Az első szakképesítés megszerzése során nappali tagozatnál jár a diákigazolvány, a családi pótlék 20 éves korig, sőt hiányszakma választása esetén ösztöndíj is.
    Odrobina László kiemelte: a megyei fejlesztési és képzési bizottságok évente meghatározzák a helyi hiányszakmák listáját, amelyet kormányrendeletben tesznek közzé. Aki első szakképesítésként ilyen szakmát választ, havi 10-30 ezer forint közötti ösztöndíjat kap a tanulmányi eredmény függvényében – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a hiányszakmák listáját a tavalyi 10-ről 12 emelte a kormányzat, egy év múlva pedig várhatóan 20-ra növeli majd.
http://hellokarrier.hu/kepzes/6746-barki-uj-szakmat-tanulhat-ingyen.html


MTI

2015. szeptember 18.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: