Barbi és a cumisüveg elődjeire bukkantak régészek
A hellenisztikus korszakból származó, kétezer éves játékokat tártak fel a régészek gyermeksírokban az északnyugat-törökországi Canakkale tartománybeli Parion ókori városban.
Az erzurumi Atatürk Egyetem munkatársaként dolgozó Hasan Kasaoglu szerint a játékokat “halottaknak szánt ajándékokként” adták a gyerekeknek. Az ásatásvezető régészprofesszor hozzátette, hogy a leletek fontos információkkal szolgálnak a korszak társadalmi-kulturális szerkezetéről – olvasható a Daily Sabah online kiadásában.
A lánygyermekek sírjaiban például nőket ábrázoló, míg a fiúgyermekekében férfiakat formázó játékokat találtak. “Kétezer évvel ezelőtt a lányok +Barbie-szerű+ babákkal játszottak, akárcsak ma” – mondta Kasaoglu, megjegyezve, hogy, bár a tárgyak alakja és jellegzetességei ugyan változnak, de az emberi mentalitás mindig is ugyanolyan marad.
Az emberi figurák mellett állatok és mitológiai lények kicsinyített másait is megtalálták a sírokban. A régészek szerint utóbbiakat valószínűleg azzal a céllal temették el, hogy kísérői legyenek az elhunyt gyermekeknek a túlvilágon.
Szeptember elején a régészek egy ősi cumisüveg-szerűséget tártak fel ugyanezen nekropolisz közelében.
Az i. e. 709-ben alapított Parion, amely egyike a Trója vonzáskörében épült tucatnyi ókori városnak, a jelenkori Biga közelében található. Romjaira 2005-ben bukkantak török régészek, és az azóta folyó ásatások során értékes leletek sokasága, köztük szarkofágok, sírok és különböző tárgyak került elő.
MTI
2017. október 2.