Élelmiszer felügyeleti díj

Annyi féle díjat, adót és egyéb befizetnivalót kell teljesíteni a vállalkozásoknak, hogy sokszor azt sem tudni mit, miért kell befizetni. Néhány éve létezik egy fizetnivaló, amit sokan nem ismernek pedig gyakorlatilag minden olyan vállalkozásnak kell teljesíteni, amely valamilyen módon kapcsolódik az élelmiszerhez.A közelmúltban hallottam az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerről (FELIR), amelyről a környezetemben senki nem tudott – mármint olyanok, akik elméletileg kötelezettek a díj fizetésére. Mint kiderült, igen kiterjedt a fizetésre kötelezettek köre, hiszen az összes olyan vállalkozásnak kell fizetni, amely – akár kis mértékben – kapcsolódik élelmiszerhez. A húskészítményeken és pékárukon túl, ezek közé tartozik például a vendéglátás, ital, vetőmag forgalmazása, bor készítése sőt az italosüveg kupakjának gyártása is. Meglepően sokan nem tudnak róla ezért megkérdeztük az illetékeseket. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – Felügyeleti Díj és Forgalmazói Ellenőrzési Igazgatóság válaszolt kérdéseinkre:

– Jól értelmezem, hogy a díjat többek között a fent említett tevékenységeknél, vagyis például az élelmiszer jellegű vegyesboltnak és kisvendéglőknek ugyanúgy fizetni kell, mint az élelmiszergyártással foglalkozóknak?
– Az érintettek körét az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 4 7/B §(2) szabályozza, így valóban bevallásra kötelezettek az élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkozó üzletek és a vendéglátóhelyek is.

– Mióta kell fizetni a díjat?
– Az első bevallást 2012 májusában kellett megtenni, és ennek alapján az első részletet 2012. július 31-ig, a második részletet 2013. január 31-ig kellett megfizetni.

– Ki ellenőrzi a díjfizetést?
– A NÉBIH hatósági feladatainak szerves részét képezi az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási és fizetési kötelezettség ellenőrzése, illetve eltérések feltárása esetén a hatósági eljárás lefolytatása, jogkövetkezmények megállapítása.

– Milyen büntetésre számíthat az a vállalkozás, amely nem fizet ilyen díjat?
– A határidőig meg nem fizetett felügyeleti díj után késedelmi pótlékot kell fizetni.

– Mire számíthat, illetve mit kell tenni annak, aki most tudja meg, hogy neki is díjat kell fizetni?
– Az elmulasztott bevallások pótlólagos benyújtására 2012-ig visszamenőleg lehetőség van a NÉBIH elektronikus bevallási rendszerén keresztül..

A fentiek alapján, ajánlatos felkeresni a www.nebih.gov.hu honlapot, ahol a kötelezettek teljes listája is elérhető.  Néhány fő tevékenység: növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások, nagy- és kiskereskedelem, szálláshely szolgáltatás

Meggyesi

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: