Elon Musk vagyona idén először 400 milliárd dollár alatt

Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az általa alapított Tesla részvényárfolyamának jelentős csökkenésével függ össze – számolt be a Bloomberg.

A Tesla részvényára mintegy 27 százalékkal esett azóta, hogy tavaly decemberben történelmi csúcsra emelkedett annak reményében, hogy Elon Musk közelsége Donald Trump elnökhöz, növeli a cég vagyonát.

A Tesla árfolyamvesztesége kiemelkedően nagy volt február elején, amikor a részvény 11 százalékot veszített az autógyártó csökkenő eladási adataira.

Januárban különösen a németországi autóeladások zuhantak, 59 százalékkal, míg a kínai eladások 11,5 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest.

A Tesla részvénye február 10-én már negyedik napja esett zsinórban a New York-i tőzsdén, árfolyama 3 százalékkal, 350,73 dollárra süllyedt.

Elon Musk volt az első ember, akinek a vagyona meghaladta a 400 milliárd dollárt, 2024. december 17-én 486,4 milliárd dolláron tetőzött Donald Trump megválasztása nyomán. A Bloomberg vagyonuk alapján milliárdosokat rangsoroló Billionaires indexe szerint Elon Musk vagyona kedden 394,6 milliárd dollár volt.

MTI

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: