Javultak a Fővárosi Ítélőtábla ügyforgalmi mutatói

A Fővárosi Ítélőtábla közzétette az éves ügyforgalmi adatokat. Dr. Ribai Csilla elnök elmondta, hogy 2018. évre jelentősen csökkent az 1 éven túli folyamatban maradt ügyek száma. Idén 6285 ügy érkezett a Fővárosi Ítélőtáblára.

A Fővárosi Ítélőtábla részéről dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke, valamint dr. Ujvári Ákos sajtószóvivő, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője 2018. november 28-án sajtótájékoztatót tartott a sajtó képviselői részére.

Dr. Ribai Csilla ismertette a 2017. január 1 – október 31. és 2018. január 1 – október 31. közötti időszakok legfontosabb ügyforgalmi adatait. Megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mutatói javultak, az összes érkezett ügy számához (6285) viszonyítva 5,58 %-al (372) magasabb a befejezett ügyek száma (6657). Kiemelte, hogy 2018. október 31. napján kevesebb ügy maradt folyamatban, mint 2017. december 31. napján. A folyamatban maradt peres ügyek száma összességében 10,89 %-kal, míg a folyamatban maradt nemperes ügyek száma 33,82 %-kal csökkent 2017. évhez képest. Az ítélőtábla elnöke a statisztikai adatok alapján azt is megállapította, hogy jelentősen csökkent az 1 éven túli folyamatban maradt ügyek száma, hangsúlyozva, hogy a katonai ügyszakban 2018. október 31. napján nincs 1 éven túli folyamatban maradt ügy, továbbá a Polgári Kollégiumban 70 %-kal csökkent az 1 éven túli ügyek száma. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a 2017. évhez képest számszerűen nőtt a 6 hónapon belül befejezett peres ügyek száma. 2018. évben valamennyi kollégiumban az összes befejezett ügyhöz viszonyított százalékos arány 70,22%-ról 86,28 %-ra emelkedett, azaz a 6 hónapon belül befejezett peres ügyek tekintetében 16,06 %-os növekedés tapasztalható.

Az ügyforgalmi adatok bemutatását követően az ítélőtábla elnöke röviden szólt a Fővárosi Ítélőtábla sajtókommunikációs célkitűzéseiről és az ezzel kapcsolatos eredményekről.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: