Karácsony előtt jelentősen megnő a számítógépes csalások száma

Jelentősen megugrik a digitális csalási kísérletek száma a karácsonyt megelőző hetekben, de kellő körültekintéssel és tudatossággal elérhető, hogy a karácsony a feszültség és anyagi veszteségek helyett valóban a nyugodt pihenésről szóljon – hívta fel a figyelmet a Médiaunió Alapítvány.

A szervezet az MTI-nek megküldött közleményében azt írta, a kiberbűnözők a karácsonyi időszakban különösen intenzíven támadnak. Hozzátették: a Médiaunió Alapítvány idei, a Kiberpajzs programmal együttműködésben zajló “A kulcs te vagy!” kampányának célja, hogy az emberek felismerjék és elhárítsák a digitális csalási kísérleteket.
Hozzátették: a kiberbűnözők legnagyobb fegyvere a manipuláció. Idézték Román Boglárka pszichológust, aki szerint a közelgő ünnepek okozta feszültség gyakran a bűntudat, a kötelességérzet, a lekötelezettség érzéseit váltják ki az emberekből, és ezekkel az érzésekkel az emberek úgy próbálnak megküzdeni, hogy a megszokottnál többet vásárolnak, ez pedig kedvez a csalóknak.
A közleményben ugyancsak idézték Szelei Pál ezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét, a Kiberpajzs program szakértőjét, aki szerint a karácsony előtti időszakban elsősorban a színlelt tevékenységet végző internetes boltok jelennek meg, amelyek kedvező áron kínálnak elektronikai eszközöket karácsonyi ajándékot kereső vásárlóknak, vagy kedvező árú tűzifát alacsonyabb jövedelműeknek. A rendőrségi szakértő szerint az ilyen hamis “webáruházak” elsősorban a közösségi oldalakon hirdetik magukat, és többnyire irreálisan alacsony áron vagy kizárólag előre utalással kínálják termékeiket.
A rendőrségi szakértő szerint a figyelem és az egészséges gyanakvás segíthet kiszűrni a csalókat. A külföldi domainű weboldalak közül csak a nagy múltú, igazolhatóan megbízhatóakról javasolt vásárolni, és nem szabad előre utalni kérdéses megbízhatóságú, ismeretlen webshopnak vagy magánszemélynek.
Magyar internetes boltoknál érdemes arra is odafigyelni, hogy az üzemeltető gazdasági társaság pontos megnevezése, székhelye és adószáma jól láthatóan fel legyen tüntetve az oldalon. Ha ezek hiányoznak, jobb óvatosnak lenni. Azt javasolják, amíg nem sikerül egy eladó vagy honlap megbízhatóságát igazolni, addig a “túl szép, hogy igaz legyen” koncepciót kövesse a felhasználó.
Azt is javasolják, hogy ha egyértelmű, hogy csalásról van szó, akkor azt jelentsék az oldal üzemeltetőjének.
Ha valaki úgy gondolja, internetes csalás áldozatává vált, azonnal hívja fel a bankját, és haladéktalanul tegyen feljelentést a rendőrségen – ajánlja a Médiaunió.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: