Korlátozni akarják a látogatók számát a római Trevi-kútnál
A látogatók számát előzetes helyfoglalás és egyeurós belépődíj bevezetésével akarják korlátozni az olasz fővárosban a Trevi-kútnál – jelentette be Alessandro Onorato, a római főpolgármesteri hivatal idegenforgalomért felelős tanácsosa a Corriere della Sera napilapban.
Alessandro Onorato elmondta, hogy az intézkedéssel a tömegturizmussal szemben kívánják megvédeni az egyik leglátogatottabb római látványosságot.
Szabályozni akarják azok számát, akik nap mint nap felkeresik a Trevi-kutat: a tervek szerint az előzetes helyfoglalást a jövő évtől vezetnék be, és ezzel egy időben jelképes értékű belépőjegyet is kellene vásárolniuk a látogatóknak, fejenként egy euróért. A rómaiak számára ingyenes lenne.
Róma legnagyobb utcai szökőkútjáról van szó, amelyet 1762-ben avattak fel. A Trevi-kutat a mai napig az ókori Aqua Virgo vízvezeték táplálja, a kút medencéjét uraló szoboregyüttes közepén Óceán isten alakja magasodik, a szökőkútban fürdött meg Anita Ekberg Federico Fellini Nyolc és fél című filmjének híres jelenetében, de a Trevi-kút leginkább arról ismert, hogy a Rómába visszatérni akaró turisták aprópénzt dobnak a vizébe.
A Trevi-kút előtti szűk téren több ezren szoronganak, ami „nem méltó a történelmi-művészeti örökséghez tartozó helyszínhez” – hangoztatta Alessandro Onorato, aki a 2025-ös jubileumi szent év rendkívüli eseménysorozatért is felelős, amelyekre mintegy harmincmillió olasz és külföldi látogató érkezését várják a fővárosba.
A Corriere della Sera római kiadásának Alessandro Onorato elmondta, korlátozná azt is, hogy a gyönyörű Trevi-kútnál a turisták a lépcsőkön, vagy a teret ellepő presszók és éttermek teraszain ülve egyenek, igyanak.
A Trevi-kúthoz vándorló turistatömeget 2019-ben az akkori polgármesteri hivatal kerítéssel akarta visszaszorítani, ahogyan már az is felmerült, hogy szintén kerítéssel vennék körbe a Spanyol-lépcsőt is.
Legutóbb, 2023 júliusában a Pantheonba való belépés tették fizetőssé, fejenként öt euróért.
MTI