Lelepleződött a gyanúsan olcsó webshop
Csodák nincsenek, tartja a mondás, mely egy külföldről üzemeltetett webáruház esetén is igaznak bizonyult. Ha egy interneten rendelt áru sokkal olcsóbb, mint a versenytársak kínálatában, azzal az árucikkel feltehetően valami nem stimmel. A NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei utánajártak egy Szlovéniában üzemeltetett webshop feltűnően alacsony árak mögötti „üzletfilozófiájának”.
A külföldi webáruházak célzott vizsgálatára létrejött Elektronikus Kereskedelem Ellenőrzési Osztály revizorai egy Szlovéniából működtetett virtuális áruház gyakorlatának jártak utána. Az elektronikai- és ruházati termékeket, szépségápolási cikkeket árusító webshop magyar vevőknek szállított termékeket. A jelentős hazai forgalmú cég hatalmas árengedményekkel reklámozta magát az interneten, azt azonban nem verte nagydobra, hogy a kedvező árakat milyen módszerrel sikerült elérni.
Az előzetes kockázatelemzés és a futárszolgálatok adatai alapján rendelték el a vizsgálatot, amibe a revizorok a szlovén adóhatóságot is bevonták, hogy feltárják a belföldi ügyletek összes körülményét. Mikor összeállt a mozaik, egyértelműen kiderült, hogy az a versenytársakénál alacsonyabb árhoz nagyban hozzájárult a magyarországi adófizetés kikerülése, a bevételek eltitkolása. Tehát a nagy leértékelés hátterében az illegálisan csökkentett költségek álltak, a be nem fizetett áfa adta az árcsökkentés mozgásterét. Ez nem csupán a költségvetésnek okozott kárt, hanem jelentős versenyhátrányba hozta a jogszerűen működő, tisztességesen adózó hazai cégeket is.
Az ellenőrzés végén szembesítették az adózót a bizonyítékokkal és azzal, hogy a legjobb megoldás az áfabevallások visszamenőleges teljesítése, és a 210 millió forint áfa megfizetése, amiket az adózó ellenvetés nélkül meg is tett.
Az internetes kereskedelem előretörésével a NAV is lépést tart, és kiemelt figyelmet fordít az olyan webáruházak kockázatelemzésére és ellenőrzésére, amelyek feltételezhetően nem tesznek eleget adófizetési kötelezettségüknek. A jövőben is nagy eséllyel számíthatnak ellenőrzésre azok, akik az adófizetés elmulasztásával jutnak jogosulatlan ár- és versenyelőnyhöz a tisztességesen adózó, alkalmazottaikat szabályosan foglalkoztató hazai cégekkel szemben.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal