Milliárdos áfacsalási ügyben nyomoz a NAV Baranyában

A gyanú szerint csaknem egymilliárd forinttal károsította meg egy cégláncolat a költségvetést, az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával “ügyeskedtek” – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.

Kuperczkó Adrienn azt írta: a gyanú szerint a jól szervezett bűnelkövetői kör olyan cégláncolatot működtetett, amely Szlovéniában vásárolt, brazil származású szóját hozott be Magyarországra.
A terményt azzal a céllal importálták, hogy azt többnyire boszniai és szlovák üzleti partnereknek adják tovább – ismertette a sajtóreferens, hozzátéve, a beszerzett árut papíron átfuttatták közbenső cégeken.
Ezek kifejezetten azért jöttek létre, hogy a nevükben továbbadott szójaszállítmányról belföldi bizonylatot állítsanak ki. A számlákon feltüntették az általános forgalmi adót, azt a látszatot keltve, hogy azt megfizették. A cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és adót sem fizettek – olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint a láncolat tetején lévő cégnél a közbenső társaságok számláin szereplő áfa visszaigénylésével keletkezett a haszon. A cégláncolat 13 hónap alatt 850 millió forint kárt okozott a költségvetésnek – részletezte.
A bűncselekmény felderítésére szervezett akcióban a pénzügyi nyomozók 13 helyszínen dolgoztak egyszerre. Országszerte öt megyében tartottak házkutatásokat, bizonyítékokat foglaltak le, hat gyanúsítottat, valamint tanúkat hallgattak ki. A nyomozók 900 millió forint értékben zároltak üzletrészt, forint- és devizaszámlákat, továbbá 100 millió forint visszaigényelt áfa kiutalását is megakadályozták – közölte a sajtóreferens.
A nyomozás bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik. A gyanúsítottak között van egy tatabányai ügyvéd is, aki a közbenső cégeket átruházta szlovák állampolgárokra, és székhelyszolgáltatóknál helyezte el, hogy félrevezesse a hatóságokat – tartalmazza a közlemény.

2018. május 25.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: