Mosás és szárítás kényelmesen, egyetlen gombnyomásra

 A nagymosás lebonyolítása a legtöbb háztartásban külön logisztikát és alapos tervezést igénylő feladat. Nem csoda: amíg a szennyesből tiszta, vasalt ing lesz, órák, esetleg napok telhetnek el. Ha gyorsan, egyszerűen, kényelmesen akarjuk elintézni a mosást, és a száradó ruhákkal sem akarunk bajlódni, érdemes elgondolkodni egy mosó-szárítógép beszerzésén. Hat érvünk is van mellette.

Ha felgyűlik a szennyes, a mosás önmagában is komoly munka, de az igazi kihívást rendszerint a gépből előhalászott nyirkos ruhák szárítása jelenti, ami ilyenkor ősszel, a hűvösebb időben igencsak elhúzódhat. Csábító megoldásnak tűnik, hogy a teregető állványról leszoruló nedves ruhát a meleg radiátoron szárítsuk, ettől azonban könnyen bepenészesedhetnek a falak, és a rendetlenség hangulata uralja el a lakást. A szárítást rábízhatjuk egy szárítógépre is, persze csak akkor, ha a lakásban van elég hely egy újabb háztartási eszköznek. De miért használnánk két gépet, ha a ruhatisztítás egyetlen mosó-szárítógéppel is kényelmesen elintézhető?

Ha kevés a hely a lakásban

A mosó-szárítógép egy kompakt háztartási eszköz, ami a mosógép mellett szárítót is tartalmaz, így nincs szükség se teregetésre, se külön gép beszerzésére. Ez a berendezés könnyen megtalálja a helyét egy kisebb fürdőszobában vagy bármilyen helyiségben, ahol okosan kell bánni a térrel. Ilyen otthonokba tervezték az LG Electronics mosó-szárítógép családjának legkeskenyebb kialakítású tagját, mely 60 cm-es szélességével és 44 cm-es mélységével a lehető legkevesebb helyet foglalja. Ha tehát új mosógép vásárlásán gondolkodunk, a lakás mérete semmiképpen se szabjon határt elképzeléseinknek: érdemes megfontolnunk egy kifejezetten keskeny mosó-szárítógép beszerzését.

Ha illatos ruhát szeretnénk, vasalás nélkül

A mosógépből kikerülő ruha gyakran gyűrött és kellemetlen szagú, mert az öblítés nem készíti elő elég hatékonyan a ruhát a mosási fázishoz. A modernebb mosó-szárítógépekben már gőz segít a ruhák felfrissítésében. Az LG gépekben ezt a megoldást a TrueSteam™ funkció biztosítja, amely forró, 100 %-os vízgőzzel puhítja fel a mosnivalót, miközben elsimítja a gyűrődéseket és megszűnteti a kellemetlen szagokat. A ruhák így nemcsak illatosabbak, de vasalni is könnyebb őket -– sőt, gyakran nem is szükséges.

Ha a gyermek bőre érzékeny

Sok családban probléma, hogy a gyermek bőre érzékeny a mosószerre, de sajnos a felnőttek között is egyre több a vegyszerallergiás, ezért ha mosó-szárítógépet használunk, érdemes az öblítést is gőzzel végezni. A gőz emellett a természetes allergének 99,9 %-át eltávolítja, ezért kifejezetten ajánlott a gyerekruhák fertőtlenítésére. A mélyhűtőt is megszabadíthatjuk a beleszuszakolt plüssjátékoktól, hiszen a gép sokkal hatékonyabban írtja ki a szálak közül az atkákat és a polleneket, mint a fagyasztó.

 

 Ha még sokáig szeretnénk hordani kedvenc ruhánkat

Az LG mosó-szárítógépeinek többsége 6 különböző dobmozgással dolgozik, amelyek a klasszikus kézi mosás mozdulatait imitálják. A hagyományos mosási módok mellett áztatva, hintázva, sulykolva, görgetve, sőt dörzsölve is képesek tisztítani a ruhákat, így minden szövettípust a megfelelő módon, a legkímélőbb hatékonysággal kezelnek. A szárító funkció is óvatosan bánik a szövettel, így a gépből puha tapintású, csaknem tökéletesen sima ruha kerül elő.

Ha szeretjük az okos megoldásokat

A fejlettebb mosó-szárítógépekbe már számos okostelefonnal irányítható funkciót is építenek. Az LG gépeire a Smart Laundry™ alkalmazással olyan újabb mosási programokat is telepíthetünk, amiket azok eredetileg nem tudtak, ha pedig el akarjuk indítani a gépet, NFC-kapcsolaton keresztül egyetlen gombnyomással megtehetjük a telefonunkról. A Smart Diagnosis™ intelligens megoldása bármilyen hibát beazonosít: ehhez elegendő az okostelefont a gép kapcsolójához érinteni, ezután pedig azonnal leolvashatjuk a mobil kijelzőjéről, hogy pontosan mi a hiba oka, és hogy szükség van-e szerelő segítségére.

Ha pénzt és energiát szeretnénk spórolni

Ha mosó-szárítót vásárolunk, kétszer is pénzt takarítunk meg. Egyrészt két gép helyett csak egyet kell beszereznünk, vagy éppen nem kell párátlanítóra költeni utólag, ha azzal szembesülünk, hogy a nyirkos ruháktól penészesedik a lakás. Másrészt ez az egy kombinált gép is kifejezetten takarékosan működik: az Eco HybridTM technológiának köszönhetően a gép éppen csak annyi energiát fogyaszt, amennyit feltétlenül szükséges. Az egyszerre környezettudatos és pénztárcabarát Eco üzemmódban egyáltalán nem használ vizet a szárításhoz, normál módban pedig időtakarékos szárítással csökkenti az energiaköltségeket.

Az LG új mosó-szárító gépei különböző méretekben és kapacitásokkal már Magyarországon is kaphatók, hogy mindenki megtalálhassa a saját igényeinek leginkább megfelelő modellt. Még több információ az LG új gépeiről az LG oldalán.

 

 

 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: