NAV: a vendéglátósok többsége nem tartja be a szabályokat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átfogó ellenőrzése során a vendéglátósok 65 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot, 38 százalékuk egyáltalán nem adott nyugtát a bevételeiről. Volt olyan hely, amely még a harmadik ellenőrzésen is megbukott – írta a NAV az MTI-hez eljuttatott közleményében.Egy időben 32 frekventált vendéglátóhelyet látogattak meg a revizorok a fővárosban. A péntekről szombatra virradó éjszakán 110 ellenőr szállta meg Budapest belső kerületeinek népszerű – köztük a legexkluzívabb – vendéglátóhelyeit, romkocsmáit. Néhány helyre háromszor is visszatértek, hogy „valós képet kapjanak a vállalkozás adózási fegyelméről” – tették hozzá.
A közlemény szerint az éjszaka előrehaladtával egyre gyakrabban nem adtak bizonylatot a vásárolt ételekről és még a legnevesebb helyek között is volt olyan, amelyik a második, harmadik ellenőrzésen is megbukott. Az egyik romkocsma a második elmarasztaló kimenetelű ellenőrzés után „lehúzta a rolót”.

Emellett több esetben feketefoglalkoztatással is találkoztak az ellenőrök: „volt olyan hely, ahol a kiszolgálást végző, megrakott tálcákkal szlalomozó pincér letagadta, hogy alkalmazott lenne, mondván, csak bejött az utcáról segíteni” – olvasható a NAV közleményében.
Külön érdekességként kiemelték, hogy az ellenőrzés estéjén a vizsgált vendéglátóhelyek online pénztárgépei az előző hét péntekjéhez képest mintegy 30 százalék bevételnövekedést regisztráltak.
„A NAV visszatérően ellenőrzi a vállalkozásokat mindaddig, amíg az adózás tekintetében rend nem lesz a fővárosi vendéglátóhelyeken” – hangsúlyozták.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: