Negyed évszázad Hírnökei – 25 éves a Hírnök

Szeptember végén többen is boldog születésnapot kívántak és gratuláltak hozzá, hogy 25 éves lettem, bár a kevésbé szégyellősek meg­jegyezték, hogy többnek nézek ki. Idő­köz­ben a Facebook is jelzett nekem – Meggyesi Gyu­lá­nak –, hogy köszöntsem Meggyesi Hír­nök Gyulát. Ekkor ugrott be, hogy a Mogyoródi Hír­nök oldalunkba belekötött a Facebook és csak úgy tudtuk megtartani, hogy hozzáraktuk a nevem, így Meggyesi Hírnök Gyula lett. Mivel kiadónk 1992. szeptember 29-én született, vagyis ekkor kaptuk meg első lapengedélyünket, ezt az időpontot tartjuk alapításunk, vagyis születésünk idejének.
Valahogy elfelejtettem ezt az igen fontos dátumot, pedig nem ke­vés ez a 25 év egy vállalkozásnál, sőt egy újságnál, főként, ha belegondolunk mennyi minden változott negyed évszázad alatt. Akkoriban a Magyar Nemzetnél dolgoztam és elsők között voltam az országban, akik elsajátították a számítógépek kezelését, majd szintén az elsők között tanultam meg a digitális kiadványszerkesztést. Megvásároltam az első csúcstechnikát, egy 286-os számítógépet. Újpest Ká­posz­tás­megyeri részén laktam, ahol rengeteg ember élt, de nem volt helyi tájékoztatatás, így elhatároztam, hogy kiadok egy lapot, ami egyre népszerűbb lett, így újabb területeken jelentünk meg, s elérkezett az idő, amikor döntenem kellett, hogy másodállásban folytatom, vagy kockáztatok és a fejlesztés miatt otthagyok egy olyan állást, amelyet normális ember nem adna fel. A kockázat mellett döntöttem és „magamat választottam”. Idővel a főváros pesti oldalának jelentős részén jelent meg, majd országosan a Lapker terjesztésében az újságárusoknál volt kapható a Hírnök, amely külön mellékletekkel regionálisan és helyi megjelenésekkel került az olvasókhoz Gödöllőtől Budaörsig, illetve Franchise hálózatunk által Heves Megyében és Vas Megyében. A válság minket is padlóra küldött, de átszerveztük meglévő területeinket, így a legerősebb 14 településen terjesztettük ingyenesen magazinunkat, ami jól bevált és a válság kilábalása után is maradtunk ezeken területeken.
Honlap megjelenésben is az elsők között voltunk, viszont ha­mar rá kellett döbbennem, hogy a honlap készítők ritkán megbízhatóak. Korábbi programozói ismereteimet felhasználva kitanultam a honlap készítés fortélyait és kiépítettem a saját honlap hálózatunkat (hírportál, médiaközpont, állásportál, webshop stb.), amely mellett egyre több weboldalt készítünk és fenntartunk (kórház, egészségügyi központ, üzletek stb.). Miután Mogyoródra költöztem, újabb fejlesztésként 1997. 08. 11-én, vagyis éppen 20 éve Mo­gyoródi székelyünkön megnyitottuk Vegyesboltunkat, amely 3 Manó néven vált ismertté. A 3 manó név 3 gyermekünk által jött, akik manapság már nagy manók, s aktív részesei vállalkozásunknak.
Napjainkban a fő területek – bolt, újság, honlap hálózat és weboldalkészítés – kiemelkedően működik és fejlődik, ami több kül­ső és állandó munkatársunknak ad megélhetést. Nem volt könnyű 25 év, de megérte és ugyanúgy döntenék ma is!

Meggyesi Gyula

2017. 09. 29.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: