Omega & Nazareth: elnyűhetetlen rockbandák szeánsza az Arénában
Igazán „ütős” esztendő az idei! Járt itt már a Whitesnake, decemberben jön a Deep Purple, s a rockóriások közé emelkedett a Sziget Fesztiválon a Foo Fighters! November 8-án pedig az Arénában a félévszázados Nazareth koncertezik. Velük tart az 57 éve aktív honi legenda, az Omega is!
Az Omega első albumának évében, 1968-ban alakult Nazareth, jó ideje tapossa-zúzza a világ rockszínpadait. A tagcserék és tragédiák sem törték meg a Pete Agnew alapította elnyűhetetlen bandát. Egyedi hangzásuk, slágereik és több mint 30 millió eladott albumuk nyomán, Nagy-Britannia első igazi rockbandájaként tartják őket számon.
Dunfermline büszkeségei egyébként a Deep Purple walesi születésű basszusgitáros legendájának sokat köszönhetnek, hiszen producerként állt melléjük az első időkben, amelynek köszönhetően megszületett a skótok Razamanaz című korongja, amelyen az igazán ütős Night woman is hallható. Gigaslágerüknek azonban az 1975-ös Love hurts számít. De visszatérve a Deep Purple nevű alapvetéshez; voltak idők, amikor a Deep (egyik) istensége, Ian Gillan velük koncertezett, mi több, 1972-ben közös Deep-Nazareth turné rázta meg a világot.
2019. november 8-án remélhetőleg a Papp László Budapest Sportaréna közönsége is kellőképp felpöröghet, amidőn a Nazareth az Omegával együttesen tör újabb babérokra. Az esemény kapcsán Kóbor János, az Omega frontembere elmesélte, hogyan akadtak össze a régi (skót) csibészekkel. – Ugyan régebbről ismertük egymást, de az elmúlt négy évben volt alkalmunk több közös németországi koncerten is fellépni – említi. – Tavaly fogalmazódott meg először bennünk a budapesti buli terve, ami most ősszel végre össze is jön. Nekik, és nekünk is sikerült több mint fél évszázadon át szólni az emberekhez, most pedig egy belépőért, izgalmas zenei utazást kap majd a közönség mindkét együttes dalainak legjavából – fűzi hozzá.
Az Omega mindig élen járó volt a nagyszabású show-k színpadra állításában, az őszi nagykoncert sem lesz híján a hangulati elemeknek, nagy ívű dallamoknak. Sőt, Kóborék egyenesen Tűzvihart ígérnek az ominózus napra…
Sz.Z.A.
Nazareth-morzsák