Régmúlt idők dicsérete – a szocializmus gyermekszemmel

Gyermekkoromban az volt a természetes, ahogyan éltünk. Persze mi is morogtunk ezért vagy azért, de alapjában véve egy kiszámítható, nyugodt, biztonságos világ vett körül bennünket. Hogy erre mikor jöttem rá? Utólag. A rendszerváltás után. Huszonegy éves voltam akkor, és mint mindenkit, engem is bizonytalansággal töltött el a várható változás. Furcsa volt, hogy más is lehet az országban, mint ami addig volt. Vártuk, de féltünk is tőle. Hamarosan láthatóak és érezhetőek lettek az új korszakkal, új rendszerrel járó változások.

Először is el kellett mennünk szavazni. Csak kapkodtuk a fejünket, mert nem értettük, hogy kire és miért lehet voksolni. Mindenkinek bele kellett (volna) látnia a politika világába, hogy egyáltalán értse, mi is történik körülötte. Bevallom, az első választáson nem is vettem részt, mert fogalmam sem volt az egészről. Nem értettem, melyik döntésemnek milyen következménye lehet. Ijedtemben inkább távol maradtam tőle.

Újabb változások: egyre több külföldi termék jelent meg a boltok polcain. Végre nálunk is lehetett venni olyan dolgokat, amelyekről addig csak hallottunk vagy külföldi reklámokban láttuk. Merthogy a sok külföldi TV csatorna is akkortájt lett fogható, szájtátva néztük még a látványos reklámokat is. Új kifejezés került be a napi szóhasználatba, a „maszek”. Nagy dolog volt saját céget működtetni, de már az is „menő” volt, ha maszek cégnél dolgozhattunk és nem állami vállalatnál.

Megjelentek a butikok, ahol örömmel vásároltunk divatos ruhákat a sok konfekció után. A lakásokat kezdték divatos bútorokkal berendezni, már nem csak a nagyjából kétféle szekrénysor jelentette a berendezést. Már nem csak ABC-ben és Közértben vásárolhattunk, hanem mindenféle idegen vagy hangzatos névvel ellátott maszek boltban. Minden változás az újdonság erejével hatott, jó volt, hogy kitágult a világ. Hátrányait később kezdtem érezni, s egyre többször gondoltam a régi, unalmasnak tűnő, de kiszámítható múltra.

Az új rendszerrel szemben megfogalmazódott bennem, hogy milyen volt gyermekként élni a szocialista világban. Például jó volt, hogy nem voltak látványos társadalmi különbségek a minket körülvevő emberek között. Nagyjából mindenki egyformán élt, mellőzve a luxus bármilyen formáját. De nem volt éhezés sem. Ha más nem, zsíros kenyér mindig volt. Meg is felelt mindenkinek. A szüleink dolgoztak becsülettel és szorgalmasan. Nem számított, hogy értelmiségiként vagy szakmunkásként. A barátságokat ez nem befolyásolta. Az oktatás valóban ingyenes volt, senkinek nem okozott gondot taníttatni gyermekét, nem kellett szociális segély ahhoz, hogy mindenkinek legyen tankönyve. Nem voltak munkanélküliek. Akkoriban rettegett kifejezés volt a KMK, azaz közveszélyes munkakerülő. Aki nem dolgozott, máris bűnözőnek számított. A közlekedés, s így a bérlet is megfizethető volt, s a potom pénzért tiszta járműveken utazhattunk, rettegés nélkül. Az iskolákba be lehetett fizetni komplett menüsorra, amelyet ételhordóban vittünk haza, így kevés pénzért mindig volt otthon főtt étel leves, második fogás és desszert formájában, amikor szüleink sokáig dolgoztak. Nem volt pazarlás, nem volt ételkidobálás. Valahogy jobban megbecsültünk mindent.

Nem kényszerített minket a divat a mostanihoz hasonló versengésbe, nem a ruha alapján ítéltük meg egymást. Nyaralni minden évben voltunk, hiszen vállalati beutalóval sok helyre eljutottunk. Nem voltak ezek nívós, luxus üdülők, de a célra tökéletesen megfeleltek. Nem okozott gondot könyveket vásárolni. Rengeteg könyvünk volt, örömmel olvastunk, megfizethető volt az is. Anyukám szeretett és tudott sütni, mégis belefért a hétvégi cukrászdázás, amikor is nagy papírtálcán vittük haza a süteményeket. Nem számított luxusnak. Voltak kommunista szombatok, amikor is szüleinknek be kellett menniük dolgozni (gondolom, valamilyen terv teljesítése miatt). De ilyenkor sem hagyták a felnőtteket pácban, ugyanis gyerekeik felügyeletéről is gondoskodtak. Ezeken a napokon bemehettünk mi is a vállalat klubhelyiségébe, ahol volt velünk felnőtt vigyázó, együtt játszhattunk, de ami a legjobb volt, rekesz-számra álltak azok az üdítők, amiket akkor és ott korlátlanul ihattunk. Nagyon nagy élmény volt! Utólag úgy tudnám összefoglalni, hogy az embereknek biztosított volt minden, ami egy biztonságos, elfogadható élethez kellett. Nem kerestek sokat szüleink, mégis belefért, hogy rendszeresen járjanak fodrászhoz, vagy nagy vendégségeket rendezzenek otthon, vagy hogy akár naponta strandra vigyenek bennünket. Sokak számára ezek ma már luxus kiadások lennének. Akkoriban megbecsülték az elkötelezett, hűséges dolgozókat. Kitüntetés, pénzjutalom járt bizonyos idei szolgálat után. Ma örülhetünk, ha valahol megérünk egy évet. Akkoriban valahogy volt egység az egészben. Volt rendszer a szó minden értelmében. Egy biztos: jó volt akkor gyermeknek lenni.

Rácz Rita

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: