Régmúlt idők dicsérete – Építőtáborok

Az 1956-os forradalom leverését követően kezdetét vette Magyarországon a Kádár-korszaknak nevezett három és fél évtizednyi szocialista berendezkedés. A hatalom a lakosság politikai engedelmességéért és közömbösségéért cserébe kiszámítható, biztonságos életet és lassú életszínvonal-növekedést garantált mindenkinek. Huszonegy éves voltam a rendszerváltás idején, így gyermek- és kamaszkorom a szocializmusban telt. Sokszor nosztalgiázom azokról az időkről, mert akármit is mondanak a régi rendszerről, nagyon sok jó is volt benne. Számtalan elérhető lehetőség volt akkoriban az átlagember számára. Nem az anyagiakon múltak azon dolgok, amiktől jól éreztük magunkat. A középiskola szervezésében hallottam először az építőtáborokról. Nem tudtuk pontosan, mi is az, de lázadó kamaszként örültünk, hogy két hétre elhúzhatunk otthonról. Így aztán mentünk. Dolgozni kellett, az igaz, sőt, rangsoroltak is bennünket a teljesítmény alapján.

Hajnalban keltettek iszonyú hangos, fülsértő zenékkel, amiket utáltunk, de ma már mosolyogva gondolunk vissza ezekre is. Ormótlan, több számmal nagyobb kertésznadrág formájú munkásruhákban mentünk a földekre és a kertekbe, ahol a munkát végeztük. Illetve vittek bennünket jobb esetben busszal, máskor lovas kocsival. Volt, hogy málnát szedtünk, máskor kukoricát fattyaztunk, kötöztünk szőlőt, s voltunk almát szedni. Ma már kuriózumszámba menő mondat, de jó kimondani: voltam építőtáborban NDK-ban! Ma már egyik sem létezik.

Mindegyik helyen tíz fős, emeletes ágyas szobákban voltunk elszállásolva, kritikán aluli illemhelyiségekkel, nagyjából börtön-színvonalú zuhanyozókkal. Meleg víz csak a leggyorsabbaknak jutott, így munka végeztével az élelmesebbek még azzal moshatták le magukról a nap verítékét és porát. Mások hideg vízzel, de nem volt gond, végül is nyár volt. Vizet lajtos kocsiból, papírpoharakban kaptunk, de úgy örültünk még annak is, hogy elmondani nem lehet. Tízóraira zsemlét vagy kiflit hoztak 1-1 mini vajjal vagy kis dobozos lekvárral, azt is jóízűen ettük a fák árnyékában, koszosan és fáradtan. Délutánonként csendes pihenő volt, mert azért tényleg kemény fizikai munkát végeztünk, estére azonban mindenki kivirult és felpörgött.Utólag visszagondolva nem lehetett könnyű a tanároknak ennyi szárnyát bontogató, szabad életre vágyó, hormon-túltengéses kamasszal. Esténként disco vagy tábortűz kovácsolta össze a társaságot és az alkalmi párokat. A tábor végén minimális pénzt kaptunk fizetségként, hiszen bérünkből levonták a szállás és ellátás költségeit, de azt sem bántuk, ha pénz nélkül mentünk haza.

Maga az építőtábori mozgalom egyébként 1958. nyarán indult el. Ezek a táborok alkalmasak voltak a közösségi együttlét és cselekvés élményének nyújtására. 1958 és 1961 között összesen 77 tábort szerveztek, ezekben mintegy 17 000 egyetemista vett részt. Az elsősorban nevelő és propaganda célokat szolgáló építőtáborokat a Komszomol rohammunka építőtáborai mintájára szervezték meg. A népgazdasági szükségletek változásai, a hagyományos táborok vonzerejének csökkenése 1983-tól az építőtábori mozgalom megújítását is kikényszerítette. 1984-ben 45 ezer magyar és 12 ezer külföldi vett részt a munkákban, zömüket a mezőgazdaság foglalkoztatta. Időnként megszólaltattak kitalált vagy igazi táborlakókat, akik persze néha – növelendő a valósághatást – a körülményekre panaszkodtak. A táborok megítélése a KISZ és a rendszer legitimációjával párhuzamosan változott: a nyolcvanas években már egyáltalán nem számított szenzációsnak egy olyan cikk, amely a táborok szervezését bírálta. Bizonyítottan meg voltak hát a nemzetgazdaság és a párt szemszögéből azon vélemények, amelyek az építőtáborok ellen voltak, de nekünk, akik még részt vehettünk ezeken, életre szóló és nagyon pozitív élményt adtak. Köszönet érte!

Rácz Rita

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: