Rövidültek a fizetési határidők
Kedvezően érinti a vállalatok fizetési szokásait a megfelelő gazdasági környezet, amelyben rövidültek a fizetési határidők – közölte az Intrum nemzetközi követeléskezelő az MTI-vel legutóbbi, első negyedéves felmérése eredményét, amiből kiderült: a magyar cégek nyitottan állnak az új uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szabályaihoz.
A reprezentatív felmérésben 29 európai országból 9607, köztük 450 magyar cég vett részt. Magyarországon a kis-, közép-, és nagyvállalatok fizetési szokásait vizsgálták.
Az adatok szerint Magyarországon a számlák teljesítésére átlagosan a 26. napon kerül sor, míg tavaly 30 nap körül alakult a tényleges teljesítés időpontja. Ugyanakkor a kutatási eredmények alapján a súlyosan késedelmes, azaz a 30 napot meghaladó követelések aránya nem változott az elmúlt év során, továbbra is minden ötödik tartozás ebbe a kategóriába tartozik.
Az Intrum európai kutatása alapján a magyar vállalatok átlagosan 21 napos fizetési határidőket írnak elő partnereik részére. A tényleges teljesítés azonban jellemzően késedelemmel történik, az adatok szerint a hazai cégek 70 százalékát érinti a határidőn túli fizetés, ami nem szektorspecifikus – közölték.
A felmérésből kiderült: a kedvező működési környezet nemcsak a fizetési határidők rövidülésében nyilvánul meg. Közel minden 5. hazai vállalkozás úgy látja, a jövőben csökkeni fog adósainak száma, míg azok számának növekedésére alig 3 százalékuk számít.
A működési környezetben a legnagyobb változást a GDPR hozta, de a cégek nem számítanak arra, hogy túlzottan befolyásolná tevékenységüket a szabályozás. A hazai vállalatvezetők 6 százaléka kifejezetten pozitív véleménnyel van a GDPR szabályokat illetően.
A magyarok szerint a fizetési szokásokat nem befolyásolja érdemben a rendelet; a megkérdezett cégek közel fele úgy látja, a GDRP nem hoz változást a fizetési szokásokat illetően.
2018. május 30.
MTI