Tíz év és rohamos fejlődés

A klímaberendezések használata egyre jobban elterjedt, így bőven van feladata azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a készülékek forgalmazásával, illetve beszerelésével foglalkoznak. A Dunakeszi székhelyű Z-Group klímatechnika vezetőjét, Varga Zoltánt faggattuk tevékenységéről és terveiről.

– Mikor és hány fővel indult a vállalkozás?

– Cégünk 2008 óta foglalkozik klímatechnikával, de korábban csak egyedül tevékenykedtem ezen a területen, viszont szerencsére annyi a munka és a lehetőség, hogy idén bővíteni kellett, így már 3 fő dolgozik a cégben. Szerencsére van feladat bőven, ezért további fejlesztésként tervezzük még ebben az évben két szerelő alkalmazását is.

– Mióta van a szakmában?

– 2004-ben fejeztem be az iskolát szellőzés és klímaberendezés szerelőként és azóta ezzel foglalkozom. Eleinte klímaszerelő cégeknél, illetve légtechnikai vállalkozásnál dolgoztam és amikor már eléggé elsajátítottam a szakma alapjait, elkezdtem vállalkozni. Persze a tanulás soha nem érhet véget. Folyamatos szakmai továbbképzésekre és külföldi gyártók által szervezett bemutatókra járok, amelyeken továbbfejleszthetem magam és a cégnél dolgozó kollégákat. Nagyon fontosak ezek képzések, mert megismerhetjük a legújabb fejlesztéseket valamint az új környezetbarát hűtőközegeket, illetve hűtéstechnikai megoldásokat, hiszen az innováció és a környezettudatos gondolkodás nagyon fontos számunkra is.

– Szakmailag mi a legfontosabb, amit a partnereknek, ügyfeleknek közvetítenek?

– Mi nem a legolcsóbb gépeket forgalmazzuk, inkább a minőségi termékeket támogatjuk, hiszen ezeknek stabil a szerviz háttere és a garancia is érvényesíthető még évek elteltével is. Az áruházi olcsóbb gépekkel az a legfőbb probléma hogy 2-3 év múlva ezek a „gyártók” már nem is lesznek a piacon, így nem lesz kihez fordulni, ha alkatrész kell a készülékhez. Fontos kiemelni, hogy a nevesebb gyártók gépei a legkorszerűbb hűtőközegekkel vannak töltve, így sokkal jobban környezetbarát, ami miatt szintén inkább ezeket ajánljuk ügyfeleinknek.

– Ezek szerint, a vállalkozás tizedik éve jelentős változásokat hozott a cég működésébe, hiszen az újabb munkatársak még több lehetőséget is jelenthetnek. Vannak konkrét elképzelések, vagy az eddigi területek bővülnek?

– Rengeteg lehetőség van a hazai piacon is, viszont terveink közt van Ausztria fele is nyitni egy kicsit. Már folynak a tárgyalások egy osztrák generál kivitelezővel, aki egész Ausztriában épít társasházakat és irodákat, amelyeknél a hűtéstechnikai berendezések telepítését mi fogjuk elvégezni. Ugyancsak külföldi munka lesz egy hűtőkocsikat bérbeadó osztrák cég autóinak kalorikus szervizelése, amelyet mi fogjuk ellátni.

– Mennyi szabadidő marad a munka mellett?

– A folyamatos munka miatt kevés szabadidőm van, de nem bánom, mert szeretem, amit csinálok. Szerintem nagyon fontos hogy az ember szeresse, amit csinál, hisz nagyon sok időt tölt a munkával egy átlagember.

M. Gy.

Céginformáció, elérhetőségek a Hírnök címjegyzékben! ITT

 

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: