Többen vásárolnak hamis terméket hazánkban

Nőtt a hamis terméket vásárlók aránya az országban idén, noha a magyarok többsége tisztában van a hamis árucikkek által okozott társadalmi és gazdasági károkkal – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki közös kutatásából.

A kutatás eredményének összefoglalójában, amelyet a HENT csütörtökön juttatott el az MTI-hez, kifejtették: évek óta egy szűk sávban mozog (13-18 százalék) a hamis terméket az elmúlt évben legalább egyszer vásárlók aránya, de idén az arány az eddigi legmagasabb értéket érte el 18 százalékkal.

A megkérdezettek 20 százaléka vásárolt hamis ruhát, ami 3 százalékkal több, mint 2014-ben. Hamis parfümöket 5 százalék, hamis gyógyszereket 3 százalék, míg hamis CD-t vagy DVD-t 2 százalék vett. A hamis illatszereknél nem volt változás tavalyhoz képest, a hamis gyógyszereket vásárlók aránya 2 százalékponttal nőtt, az adathordozóknál viszont ugyanennyivel csökkent 2014-hez viszonyítva.

A kutatás kitért a jogellenes letöltésekre is: idén a válaszadók 10 százaléka mondta azt, hogy valaha nézett, illetve hallgatott illegális tartalmakat. A tavalyi 14-ről 10 százalékra csökkent azok aránya, akik legalább egyszer letöltöttek filmet az elmúlt évben, míg a zeneletöltés esetében ez az arány egy év alatt 15-ről 9 százalékra mérséklődött.

Közölték: a tanulmányból kiderül az is, hogy tízből hét magyar csak azért vásárolt idén hamis árucikkeket, mert olcsó volt. Felhívták a figyelmet arra, hogy a hamisított ruhák, illatszerek és élelmiszerek vásárlói többnyire “40 évesnél fiatalabbak, alacsony iskolázottságúak és nagyon kevés a jövedelmük”, hamisított CD-ket, DVD-ket és számítógépes programokat tipikusan fiatal budapesti iskolázott férfiak vesznek.

Azt írták: akik hamis gyógyszereket vásárolnak, nem elsősorban az alacsony ár miatt teszik, hanem azért, mert az a “tapasztalatuk”, hogy “nem volt gond a minőségével”. Hozzátették: annak ellenére vásárolnak ilyen termékeket, hogy idén már a lakosság 60 százaléka találkozott a gyógyszerhamisítás veszélyeivel foglalkozó hirdetéssel.

A közleményben a HENT kiemelte, a 2009 óta évente elvégzett kutatásból az is megállapítható, hogy a vásárlók nagy többsége tisztában van a hamisítás gazdasági és társadalmi következményeivel: 70 százalékuk szerint a hamis termékek komoly károkat okoznak a költségvetésnek, és minden második ember úgy gondolja, hogy a hamisítás miatt munkahelyek szűnnek meg. A válaszadók 60 százaléka szerint az, aki hamisítványt árul, bűncselekményt követ el, 59 százalékuk pedig a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat, sőt, egynegyedük a hamis termékek vásárlóit is felelősségre vonná.

MTI

2015. október 15.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: