Versenyfilmek a Titanicon (április 10-18.)

2015. április 10-18. között Budapesten, öt helyszínen fut majd a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő eseményen idén nyolc – egy svéd-norvég, egy koreai-kanadai, egy francia és egy finn dráma, egy amerikai horror, egy görög és egy pakisztáni thriller valamint egy török romantikus – film vetekszik majd a Hullámtörők-díjért, köztük kettő elsőfilmes alkotás. Az idei versenyfilmekben közös, hogy mindegyik egy-egy kivételes női sorsot ábrázol, melyekben társadalmi feszültségek, az anyaság, a szerelem és a szabadság témája jelennek meg.

Három alkotás rendezőjével – a svéd Ronnie Sandahllal, a finn J.-P. Valkepää-vel és a francia Lucie Borleteau-val – A svéd Ronnie Sandahl Underdog (Svenskjävel) című drámája – a radikális antiszexista stand-up komikus Bianca Kronlöf főszereplésével – olykor kegyetlen őszinteséggel beszél a svéd valóságról, ahol ma akkora a munkanélküliség, hogy fiatalok százezrei költöznek át Norvégiába, hogy ott wc-pucolóként, pincérként, kukásként dolgozzanak. A 23 éves Dino hasonló

cipőben jár: egy decensnek tűnő norvég otthon házvezetőnője lesz, ám a fülledt nyár egy furcsa szerelmi háromszögbe sodorja. Szokatlan a munkája a francia Lucie Borleteau Fidelio – Alice utazása (Fidelio, l’odyssée d’Alice / Fidelio – Alice’s Journey) című filmjében a 31 éves Alice-nek is: mérnökként dolgozik teherszállító hajókon. Az olajfoltos kék overall dacára is talpig nő, ami a férfiakból álló személyzetet nem hagyja hidegen. A helyzet akkor válik bonyolulttá, amikor rájön, hogy a következő úton a hajó kapitánya első szerelme, Gaël. Márpedig Alice-t otthon várja vőlegénye. Függetlenségről, hűségről és vágyról szóló, Locarnóban díjazott francia szerelmi dráma Ariane Labed erőteljes alakításával.

 

A Vízválasztó (Deniz Seviyesi / Across the Sea) című romantikus filmben a török Damla nyolc éve költözött New Yorkba, tanulni és karriert építeni. Férjével, Kevinnel gyereket várnak, a nő mégis ambivalens érzésekkel telve tér vissza gyerekkora Paradicsomába, a török nyaralóvárosba. Amikor múltjának fájdalmas titkára fény derül, kénytelen újraértékelni egykori döntését.

 

Az új török film egyik kiemelkedő darabja érzelmi utazásra hív a háttérben a nyaralásra csábító tengerparttal, és a kulturális identitásról tesz fel fontos kérdéseket. A második generációs dél-koreai–kanadai rendező filmcsemegéjét, a Helyedbe lép (In Her Place) című drámát a Koreában gyakori társadalmi jelenségnek számító titkos örökbefogadások ihlették. Egy elhagyatott vidéki farmra egy nő érkezik, aki megállapodott egy várandós tinédzserrel és annak anyjával, hogy a világ tudta nélkül örökbe fogadja a lány gyermekét. A terhesség előre haladtával azonban kialakul hármuk közt egy új életritmus, ami hamarosan túlnő az eredeti üzleti megállapodáson. Az eredetileg matematikusként végzett, majd a Columbia Egyetemen filmezést tanult pakisztáni rendezőnő, A fia Nathaniel első nagyjátékfilmjében, a Dukhtar (Daughter) című thrillerben szintén egy anya nehéz döntéséből bontakozik ki a történet. Pakisztán hegyei között Allah Rakhi és tízéves lánya elmenekül otthonukból azon az estén, amikor a kislányt feleségül venné egy nagyhatalmú törzsi vezető. A nő tudja, halálos vadászat veszi kezdetét. Egyetlen esélyük a cinikus taxis, akivel váratlanul hozza össze őket a sors. Az első, teljes egészében a közönség támogatásából, crowdfunding rendszerben készült európai film, a görög Stathis Athanasiou rendező jelenkori Antigoné-átirata, az Alpha is a szabadság definícióját firtatja. Egy nőt arra kényszerítenek, hogy egy leégett erdő közepén egy fára függesztett, rothadó holttest alatt üljön, amíg a hatóság úgy nem dönt, eleget bűnhődött.

A rendkívül tehetséges Ana Lily Amirpour debütáló darabja az első iráni vámpírwestern, mely önfeledt tapicskolás zsánerekben és archetípusokban. A képregény, horror és az iráni újhullám keveredik rock, techno, és Morricone-ihletésű dallamokra, lebegő, fekete-fehér képekben.

 

A fesztivál teljes programja

http://www.titanicfilmfest.hu

http://www.facebook.com/titanicfilmfest

acrossthesee

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: