Zorán duplázik!

2022. március 19-én dupla koncerttel tér vissza a pódiumra Zorán. Az esti koncert mellett ugyanis – érzékelve a közönségigényt – délután, 16 órakor is előadja a programot a Budapest Kongresszusi Központban. Persze, nem ez az első ilyen eset a muzsikus pályafutásában: volt hasonlóra példa a Müpában is.

Az azért nem véletlen, hogy Zorán „Elszeretett dalok” című 2016-os lemezén, miután elolvasta Sztevanovity Dusán szövegátiratát, Sting a Shape Of My Heart feldolgozására úgy adott engedélyt, hogy egyetlen fillér jogdíjra sem tartott igényt! A történet jól érzékelteti azt a minőséget, melyet Dusán és Zorán évtizedek óta képvisel…

Zorán szólópályafutása 1974 óta tart, első nagylemezét 1977-ben jelentették meg. Két évre rá érkezett az újabb sikerkorong. Sokak nagy kedvence, a Szép holnap ’87 „gyümölcse”. 2011-es albumával pedig némileg visszatért szerb zenei gyökereihez.

A duplázást a koncertszervező így kommentálta: „Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikusokból álló zenekar különleges produkciói is. Az újonnan érkezők pedig rácsodálkozhatnak, micsoda érzelmi és gondolati gazdagság rejlik ezekben a dalokban, és mennyire lélekemelő élmény tud lenni egy Zorán koncert. Most sem lesz ez másként.”

Nem is várunk mást…

Sz.Z.A.

Oszd meg, hogy mások is értesülhessenek: